DR. STÁGEL BENCE
DR. STÁGEL BENCE
DR. STÁGEL BENCE (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Üdvözlendő, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat célja egy olyan új típusú szövetkezet létrehozása, amely munkalehetőség biztosításával próbálja segíteni a szegény sorsú, nehéz helyzetbe került embereket. A viták során azért érdemes áttekinteni, hogy milyen társadalmi, szociológiai és gazdasági indokai vannak ennek a törvényjavaslatnak, illetve hogy ennek a törvényjavaslatnak az elfogadásához milyen indokok szolgálnak.
A vidéki munkanélküliséget sem a piaci, sem az állami, önkormányzati szféra nem tudta orvosolni, ezért a kisebb falvak folyamatosan szegényednek. Az egyik legnagyobb gond, hogy az itt élők jó része hosszú ideje nem dolgozik, munkavégző képességük megkopott, és nincsenek munkára kész állapotban sem. A helyi kezdeményezésű gazdaságfejlesztő programok, szövetkezeti munkák megoldást jelenthetnek, ezt bizonyítja egyébként néhány település példája is.
(20.10)
A vidék lemorzsolódásának több oka is van. Egyrészt megváltozott a falu és a város kapcsolata. Ma már nem a falvak szolgálják ki a nagyobb településeket, mint korábban, másfelől a termelési szerkezet átalakulása hatalmas munkanélküliséget generált, az elmúlt időszakban pedig semmi nem ösztönözte a munkanélkülieket arra, hogy dolgozzanak. A kistelepüléseken és a hátrányos helyzetű vidékeken a foglalkoztatottság még az országos szinttől is elmarad, míg a tartós munkanélküliség a lélekszámarányuknál jóval nagyobb mértékben szorult be ezekbe a falvakba és kisvárosokba. Ha a települések a már meglévő termelési hagyományokhoz kötődő helyi értékekre, tudásra épülő programokat indítanak, azok a munkahelyteremtés mellett a térség gazdaságának fejlesztésére is hatással vannak, a szövetkezeti munka és az úgynevezett szociális, közösségi alapú gazdaság kiépítéséhez azonban mindenképpen állami segítségre is szükség van.
A falvaknak jelenleg az a legnagyobb problémájuk, hogy a hátrányos helyzetű munkavállalói csoportok, legnagyobbrészt az alacsonyan iskolázottak számára nincs elegendő értékteremtő munkalehetőség. A szociális munka és a közösségfejlesztés csak esetlegesen jelenik meg az életükben, a vállalati szektor pedig önmagában nem alkalmas arra, hogy tömegesen munkát és megélhetést biztosítson. Csupán gazdasági eszközökkel nem is lehet integrálni ezeket az embereket a munkaerőpiacra, mivel sokan közülük évek óta nem dolgoztak, nincsenek munkára kész állapotban, így ahhoz, hogy hosszú távon dolgozni tudjanak, testileg és szellemileg is fel kell őket készíteni.
Az adatok azt mutatják, hogy a termelőszférában mindössze 1 millió 200 ezer ember dolgozik, a munkanélküliek és inaktívak között pedig legalább 900 ezer olyan ember van, akinek semmilyen szakképesítése nincs. A 24 év alattiak, a 45 és 50 év felettiek, a tartósan munkanélküliek, valamint az alacsony végzettségűek foglalkoztatásában jelentősen elmaradt hazánk az uniós átlagtól, és ehhez jönnek még hozzá a különböző területi különbségek is. Míg Budapesten, Közép-Magyarországon és a nyugat-dunántúli régióban körülbelül 4,3 százalékos a munkanélküliség, addig vannak olyan megyék, mint például Borsod vagy Szabolcs-Szatmár-Bereg, ahol ez csaknem 20 százalék. A problémák kétharmada tehát az ország egyharmadára koncentrálódik, és ha ezeket a problémákat orvosolni akarjuk, a folyamatok mögé kell néznünk. Ezekben a térségekben egyszerre van jelen az óriási munkanélküliség, valamint a szociális ellátórendszer és a foglalkoztatáspolitikai eszközök összemosódásából következő jelenség, ami azt eredményezi, hogy adott esetben egy vállalkozó nem talál magának munkaerőt ebben a régióban. Üdvözlendő, hogy az Új Széchenyi-terv keretében már egyébként megjelentek a szociális szövetkezetek felállítását és fejlesztését célzó pályázati felhívások is.
Azokban a térségekben, ahol a gazdaság, az elsődleges munkaerőpiac nem képes az embereknek munkát adni, ott ugyanis a közfoglalkoztatás rendszerén keresztül kell ezt biztosítani, a szociális szövetkezetek, szociális gazdaságok pedig kiváló terepei annak, hogy a munkanélkülieket alkalmassá tegyük a munkavégzésre. Hiába próbálnánk meg ugyanis az elsődleges munkaerőpiacra a mostani kondíciójuk alapján elhelyezni azokat az embereket, három nap múlva táppénzre mennének, vagy nem vállalnák a munkát, mivel csak papíron vannak munkára kész és képes állapotban, de valóságosan nem.
A magyar szociális gazdaságot tehát meg kell valósítani, és kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy a hátrányos helyzetű csoportoknak hosszú távon is munkahelyet tudjanak biztosítani az ilyen programok. Célszerű lenne külön, egyedi szerződéseket kötni azokkal a településekkel, ahol elindult a szociális gazdaság kiépítése, ezzel kiszámíthatóvá válna a munkaerő finanszírozása, ugyanakkor a munkaerő-kölcsönzéssel is foglalkozó szociális vállalatok, szövetkezetek létrehozását mindenképpen támogatni kell bizonyos térségekben, amelyek a képzési, mentorálási problémákat megoldanák.
Üdvözlendő, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat szerint a hátrányos helyzetűek a lehető legtágabb értelemben kerülnek értelmezésre, módosul a tagságra vonatkozó rendelkezés is, úgy, hogy helyi önkormányzatok is lehetnek tagjai, de az újonnan létrejövő szociális szövetkezetek esetében két évig nem fizetik ki a tagok számára az adózás utáni eredményt, és az is üdvözlendő, hogy az önkormányzati tag kivételével nem lehet befektető tagja a szociális szövetkezeteknek. S ugyanígy üdvözlendő az is, hogy teljes személyes illetékmentességben részesülnek az újonnan létrejövő szociális szövetkezetek.
Összességében azáltal is, hogy a tervezet szerinti módosítások lehetővé teszik, hogy a szociális szövetkezetek nagyobb mértékben és hatékonyabb szerepet tudjanak betölteni a tagjaik önfoglalkoztatásához szükséges munkafeltételek biztosításában, ezáltal a helyi gazdaság fejlesztésében, ez mindenképpen üdvözlendő, és a Kereszténydemokrata Néppárt egyértelműen támogatja ennek a törvényjavaslatnak az elfogadását. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
