Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ebben a vitaszakaszban már nagyon sok minden elhangzott, de még mindig úgy érzem, lehet újat hozzátenni, és erre teszek egy kísérletet. Megpróbálom egy kicsit tágabb keretrendszerben értelmezni azt, hogy miről is szól ez az előterjesztés, milyen szándékok húzódnak mögötte, és milyen eszközrendszert lehetne hozzárendelni amellett is, ami itt, előttünk áll.
Elhangzott nagyon sok minden a kisebb falvak elszegényedése, a deprimált területek, régiók kialakulása tekintetében, mi állhat ezen jelenségsorozat mögött. Itt a termelési szerkezet folyamatos átalakulását nevezték meg az egyik ágként, miszerint az úgynevezett módszerváltás óta eltelt huszoniksz év során azért nagyon sok olyan szerkezeti változás következett be mind gazdasági, mind társadalmi téren, ami alátámasztja ezt a teóriát. Van ebben igazság. Elhangzottak olyan képtelenségek is, amelyeknek szintén van valóságtartalmuk, de következmények és semmiképpen nem okok, miszerint elkopott az ott élők tudása, ugyanakkor sajnos az őszinte beszéd sok tekintetben kimaradt ebből a rendszerből.
A mai nap során is már jobbikos képviselők szájából elhangzott az, hogy egy olyan sajátos kettéosztott ország alakult ki, amelynek keretein belül Nyugat-Magyarországon még viszonylag kellemesebb adottságok mellett lehet termelést folytatni, van, aki folytatja is ezt a termelést, de általában a külföldiek, a zsebszerződések módján szerzett földeken az idegenek hasznára folyik ez a termelés; Keleten pedig leginkább a közbiztonság és igen, a munkalehetőségek hiánya, a nélkülözés okán olyan helyzet alakult ki, hogy teljes, komplett magyar megyékben nem lehet mérhető gazdasági teljesítményt kifejteni egyrészt az agrárium területén, másrészt általában is elmondható, hogy nagyon nehéz hatékony, produktív és hosszú távon is fennálló munkahelyeket biztosítani. A szocialisták közmunkaprogramja volt a legnegatívabb példa azt illetően, hogy hogyan lehet elrontani ezt a rendszert, hiszen nagyon sokszor az aktuális polgármester utcáját sepregették ezek a szerencsétlen emberek, ahelyett, hogy értelmes, hozzáadott értéket produkáló munkát tudtak volna folytatni.
Látható az is, hogy ez a kitétel, amit nagyon sokszor vitattunk, miszerint a foglalkoztatási szövetkezetek tekintetében legalább 500 fő legyen az a kvóta, ami fölött ez a rendszer életbe léptethető. Itt azért el kell mondanunk azt, hogy amellett, hogy magam is Varga Géza mellett állok a tekintetben, hogy 50 főnél húzzuk meg ezt az ésszerű határt, vigyük le egy életszerű szintre, de azért felvet ez az 500-as szám bizonyos kérdéseket, és azt, hogy önök ettől nem hajlandóak elmozdulni sem erre, sem arra, annak ellenére, hogy bizottsági szinten még elhangzott ezzel kapcsolatos felvetés, legalábbis beszédes lett, hogy mi lehet ennek az oka, hogy a munkaerő-közvetítés és munkaerő-kölcsönzés sikeressége érdekében 500 főnél kell meghúzni egy ilyen határt, nehogy az a látszat legyen megint, mint a tavalyi közmunkásviták során, hogy a nagy kormányzati piramisépítésekhez kell a könnyebben transzportálható munkaerő, hiszen így sajnálatos módon ez a látszat, ez a gyanú is elkél.
Az a probléma ezzel, hogy valóban, amit Varga Géza képviselőtársam megosztott velünk, miszerint, ahogy bizonyos részterületek a Magosz kezébe jutottak, ugyanígy most itt gyakorlatilag 100 ezer cigány származású honfitársunknak kívánnak munkát és egyfajta felzárkózási, felzárkóztatási lehetőséget szerezni. Nem őszinte így a rendszer, mert ha így van, akkor azt ki kellene mondani, ha pedig nem így van, és követeljük, hogy ne így legyen, mert ne származási előnyök vagy hátrányok döntsenek bárki sorsát illetően Magyarországon, akkor viszont ezt a rendszert legalábbis finomhangolni kell, vagy bizonyos részeit úgy módosítani, hogy az igenis, a lecsúszott, nehéz sorsú magyar emberek számára is ugyanúgy, ugyanolyan hátrány nélkül igénybe vehető legyen, hiszen értelemszerű, hogy a nehéz sorsú magyar embernek nincsen kisebbségi önkormányzata helyben.
(22.00)
Tehát ne legyen egy ilyen belépési akadálya, hiszen az teljes mértékben életszerűtlen.
Az is látható, elhangzanak itt nagyon szimpatikus kitételek, ezek az előterjesztésben is megtalálhatóak, a termelt termékek értékesítése, például a fennmaradást biztosító, profitot eredményező bevétel megszerzése is a célok között szerepel. Önmagában hogy profitorientált legyen egy ilyen vállalkozás, ez elvetendő véleményem szerint, ahogy a megtermelt haszonnak a szétosztása is. Hiszen itt magát a rendszert kellene hasznosítani, gazdagítani, és olyan életlehetőséget teremteni, mint annak idején a Hangya keretein belül, nemcsak munkalehetőséget lehetett biztosítani, hanem majdhogynem termelési költségen lehetett hozzájutni nemcsak az alapvető élelmiszerekhez, de a cikkeknek olyan széles köréhez, ami által egy biztonságos, tervezhető életvezetést lehetett kialakítani, és ezáltal, mondjuk, adott esetben plusz egy vagy plusz kettő gyermek vállalására is megjött a bátorság vagy a lehetőség.
Tehát én ebbe az irányba vinném el ezt a dolgot, de ha már a megtermelt termékek értékesítéséről van szó, akkor volt itt egy helyi piacok rendszeréről szóló ötletcsokor, még az előző év folyamán is, aminek a fizikai kivetülése enyhén szólva hiányos. Tehát láthatjuk azt, hogy Magyarországon sajnos kimondhatjuk, hogy nem jött létre a helyi piacok rendszere.
Aztán vitatkoztunk mi itt a parlamentben arról, hogy mi van a magyar termékekkel, mi van a hazai termeléssel általában. Itt is a kormányzat szándékaitól függetlenül kiment Brüsszelbe engedélyezésre az, hogy most a magyar terméket hívjuk csak magyar terméknek, vagy pedig az idegen szemetet is, Brüsszel pedig azóta is engedélyezte. Sajnos, eltelt két év, itt sem tudtunk előrelépni.
Nagyon pozitív elképzeléscsokor az úgynevezett demográfiai földprogram, és a Jobbik is erőlteti nagyon régen. Ez valóban a vidék benépesítésének új, valóban értékes munkahelyek teremtésének az egyik kiváló eszköze lehetne. Itt viszont adódik a kérdés, hogy a Vidékfejlesztési Minisztériumon belül történő hatalmi átrendeződések vagy Ángyán államtitkár úr más szerepkörbe távozása után egyáltalán felvetődik-e komolyan önökben, hogy folytassák-e ezt a programot, hiszen amíg államtitkár úr itt volt, én nyugodt voltam afelől, hogy van, akinek fontos ez a program. Most vannak bennem legalábbis kérdőjelek a tekintetben, hogy lesz-e demográfiai földprogram, vagy nem.
További kérdés, ami adódik, és a mai viták során is felmerült, hogy lesz-e közbiztonság mindezen tervekhez, hiszen csinálhatnak önök bármilyen szövetkezetet Magyarországon, csinálhatunk együttesen demográfiai földprogramot, ha nem lesz senki, aki megvédje a bűnözőktől a tisztességesen dolgozókat, termelőket, akkor teljesen mindegy, hogy az a dolgozó, akit a bűnözők által elkövetett cselekmények érnek, az közmunkás, rendes dolgozó, vállalkozó, közalkalmazott, teljesen mindegy. Tehát ha nem képes a saját lábán megállni és nem élvezi az állam védelmét, akkor lényegében ezt az egész rendszert a fene megette, tehát csak rendszerben van értelme gondolkodni, és csak olyan ágakkal megerősítve azt, amely valódi eredménnyel kecsegtet legalábbis.
És ha már itt arról beszélünk, hogy bizonyos társadalmi csoportokat önök fel kívánnak zárkóztatni - nagyon magyartalanul mondva, de az utóbbi húsz évben ez az elterjedt kifejezés rá -, itt látható, hogy jelen pillanatban is mintegy 120 milliárd forint van elkülönítve a következő 8-9 év tekintetében úgynevezett felzárkóztatási programokra. Azaz a már eddig elköltött több mint 100 milliárd, azt hiszem, kimondhatjuk így magunk között szűk körben, lényegében hatástalannak bizonyult, mintha egy lyukas kalapba szórtuk volna újra és újra a pénzt, legalábbis nem áll arányban ezeknek a hatásossága azzal, amennyit elköltöttünk rá.
Ezért a Jobbik konstruktív javaslatai szerint ezt a több mint 100 milliárd forintot bontsuk ketté, az egyik feléből próbáljuk meg a közbiztonságot megteremteni a magyar vidék azon területein, ahol már olyan rossz a helyzet, hogy eleve egy szociális szövetkezet létrehozatala is olyan veszélyeknek van kitéve, hogy a közbiztonság hiánya miatt nem lehet sikerre vinni még helyben sem azt a kistermelést vagy azokat a munkafolyamatokat, amelyeket egyébként lehetővé tesz az előterjesztés.
A másik ágat pedig egyértelműen egyrészt egy lakhatást támogató programba kívántuk becsatornázni, adott esetben az úgynevezett szocpol rendszerét kibővítendő, használt lakás vásárlására és felújítására, és minősítetten magyar vállalkozók igénybevételével kövessük el ezeket a munkákat. Ez önmagában egy mintegy százezer embert érintő átfogó, általános gazdaságélénkítő és vitalizáló csomagot adhatna. Ezt lehet kiegészíteni egyébként a közmunkások segítségével is vidéken.
Tehát nagyon sok lehetőség, nagyon sok ötlet van, ami megvalósítható, és nemcsak kritizálunk, hanem meg is nevezzük azt a forrást, ahonnan bizony ezeket meg lehetne valósítani. A bátorság kellene ehhez, hogy brüsszeli és egyéb elvárások okán ezeket a több tízmilliárdokat vagy százmilliárdot, amiről beszélünk, ne költsék el kötelező jelleggel az úgynevezett integrációra, amiből soha nem lett integráció. Ez munkabeli kérdés elsősorban, ha tisztességes munkát lehet biztosítani emberközeli körülmények között és feltételekkel, akkor lehet egy önmagától kialakuló társadalmi integrációról beszélni. Erőltetetten és azzal a visszataszító pozitív diszkriminációval, ami itt a sorok között megbújik, ezt nem lehet, és nem is lehetett a történelemben soha, sehol elkövetni. Ezért nem értem, hogy miért ragaszkodik a kormányzat ehhez a poros, dohos tankönyvekből vett idézetekből összeállított ötletcsomagjához, hiszen nem sikerült ez még sehol. Győzzenek meg ellenpéldákkal, hogy hol sikerült állami források mesterséges odapumpálásával, pozitív diszkriminációval, ami egyébként feszültséget kelt a többségi és a kisebbségi társadalom között, olyan eredményeket elérni, amelyek hosszú távon fennmaradtak, mondjuk úgy, hogy legalább tíz évig létrejövő és fenn is maradó munkahelyek kerültek emellett kialakításra.
Nem igazán ismeretesek ilyen nemzetközi példák sem, Magyarországon pláne nem. Az volt látható mindig is, hogy a nélkülözés és a társadalmi szolidaritás vitte rá az embereket arra, hogy olyan rendszereket alakítsanak ki, amely az önfenntartás, önellátás felé mutat, és ez lenne most jelen pillanatban is a legfontosabb Magyarországon. Ezért mondom még egyszer, hogy azt a mintegy 120 milliárd forintot, amit félretettek úgynevezett felzárkóztatásra, és tudom én, hogy van ebben magyarországi pénz, kiegészíti ezt majd európai uniós összeg, ezt gondolják át, és fordítsák ezekre a célokra. Nem igazán életszerű az, hogy egy 5-6 milliárd forintból, amit idecsoportosítanak, majd önök felzárkóztatnak egy társadalmi osztályt, vagy legalábbis sikereket könyvelnek el ezen a téren.
Az önkormányzatok hozzájárulása ugyanígy nem tekinthető túl életszerűnek, hiszen nemcsak a közelmúltbeli szentendrei példa, de nagyon sok eset azt bizonyítja, hogy olyan súlyos a helyhatóságok eladósodottsága, hogy egész egyszerűen képtelenek akár eszközökkel kiegészíteni egy ilyen rendszert, pénzzel pedig biztos, hogy nem fogják. Tehát azt hiszem, hogy ez kijelenthető. Olyan helyzetben, amikor kistelepülések tömkelege földterületet, vagyontárgyakat, volt múzeumokat, bezárt kórházakat próbál eladni azért, hogy segélyt fizessen belőle, tehát egy ilyen képtelen önfelélő rendszer valósul meg Magyarországon, akkor vélelmezem azt, hogy nagyon kevesen lesznek azok, akik egy szövetkezeti rendszerbe akár eszközöket, akár bármi mást tudnak becsatornázni; megint csak nem életszerű.
Ugyanakkor ezzel kapcsolatban olyan leleplező mondatok is elhangzottak az utóbbi hetekben a média berkein belül, mint például Czomba államtitkár úr kijelentése, amelynek értelmében az idei év foglalkoztatás szempontjából szerinte nem lesz ideális. Szerintünk sem. Ugyanis a keletkező munkahelyek 80 százaléka a közfoglalkoztatásból, 20 százalék pedig a versenyszférából fog származni. Tehát sajnálatos módon egy olyan helyzetet értünk el, ahol az EU-nak egyik oldalról minden irányból megpróbálunk megfelelni, tehát az államadósság-törlesztésre fordított összegekhez - 1000 milliárd forint feletti összegről van szó - nem nyúlnak egy ujjal sem, az Európai Unió minden diktátumát teljesítik, eközben megbünteti önöket az Európai Unió azért, mert nem tartják állítólag a 3 százalékos hiánycélt, miközben Spanyolországnak most engedélyezték, hogy 4,5 helyett durván 5,5 százalékos hiánya legyen. Tehát még nem is kullogunk leghátul, a legelesettebbek között, mégis eltűrik azt, hogy Brüsszel gyakorlatilag legyalázza Magyarországot a sárga földig. Tehát arra van pénz, hogy a brüsszeli diktátumok bármi áron teljesüljenek, ugyanakkor nem került becsatornázásra a magyar gazdaságba olyan összeg, ami a magyar kis- és középvállalkozókat akár egy kicsiny részt is támogatná, pedig ha a vidéki munkaerő-felszívó képességet tekintjük, akkor elég beszédes adat az, hogy ma Magyarországon a multik a munkahelyek mindössze 6-7 százalékát állják, a magyar kis- és középvállalkozások pedig az emberek, a dolgozók kétharmadát foglalkoztatják. Ez vidéken is igaz.
Tehát ugyanebből az összegből, amit ide elkülönítettek, egy olyan gazdaságélénkítő programot is ki lehetne alakítani, ami a magyar kis- és középvállalkozót támogatja. Teljesen egyértelmű, hogy az erős munkaerő-felszívó képesség révén talán több és talán stabilabb munkahelyeket lehetne kialakítani, mint egy ilyen erőltetett, és minden régióra ugyanolyan uniformisban letett előterjesztés alapján, amely a helyi körülményeket lényegében nélkülözi, és továbbra is találgatásokra ad okot az, hogy mire kellenek ezek az 500 fős munkabrigádok, hová fogják őket küldeni.
Tehát Czomba úr leleplező mondata mellett azért itt érdemes lenne azon is elgondolkodni, hogy valóban, ha 800 települést kívánnak érinteni ezen tervezett csomaggal, ha nem is lesz mindenhol legalább egy szakember, aki elmagyarázza, hogy hogyan kell egy szövetkezeti rendszert működtetni, tehát nyilvánvaló, hogy 800 szakembert nem fognak tudni önök odaállítani, maguktól sem fognak jelentkezni ezek a szakemberek, akkor is adódna a kérdés, hogy milyen kitörési pontokra számítanak.
(22.10)
Volt például itt egy nagyon dicséretes, amikor a gyümölcsszedés mellett a gyógynövénytermesztés is kiemelésre került, ami valóban egy kitörési pontja lehetne Magyarországnak, főleg akkor, ha az EU nem kívánna különböző gátakat támasztani ez elébe is.
De ez már egyfajta víziót jelent afelé, hogy bizonyos kitörési pontokkal számolnak. Ezt lett volna jobb talán egy kicsit jobban részletezni, és talán a regionális adottságokra szabni ezt az egész rendszert, hiszen így magától ettől a papír alapú tervezéstől nem fognak létrejönni és tartósan működni ezek a szövetkezetek.
Az a probléma ezzel ugyanis, hogy kilóg a lóláb az egész mögül. Ha tehát az egész rendszerből kimaradt volna ez az úgynevezett cigányokat felzárkóztatni kívánó csomagrész vagy kitételek, nem hiszem, hogy bármi gondunk lenne az egésszel, akkor elmondanánk a szakmai észrevételeinket, hogy miért nem fog tudni gazdasági megközelítésben a gyakorlatban ez működni.
Nem is akarom tovább szaporítani a szót, hiszen itt két olyan lényeges pont található még az előterjesztés végén, ami egyértelműen mutatja ennek életképtelen mivoltát. Az egyik az, hogy az a szociológus asszony, aki kitalálta ezen előterjesztés kisded formáját, amelyet tavaly elkövettek, közölte, hogy nem is volt cél az ellenőrzés, amikor az ajándékba kiosztott jószágok sorsáról volt szó.
Mi az, hogy nem cél az ellenőrzés? De! Legyen cél az ellenőrzés, legyen kontroll azok fölött, akik bármilyen állami dotációt igénybe vevő rendszerben részt vesznek, és legyen ott a szankció, legyen ott a következmény, legyen kizárva és megbüntetve az, aki visszaél ezen forrásokkal, visszaél ezzel a rendszerrel. Ez lehet egy minimális követelmény, ami jó irányba mozdítja el ezt az előterjesztést. Kérem, fontolják meg, és beszéljünk őszintén egymással, hogy mit kívánnak ezzel az elénk vetett csomaggal elérni, keresztülvinni, hiszen addig nem tudjuk adni hozzá a nevünket.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
