DR. HARANGOZÓ TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. HARANGOZÓ TAMÁS
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A szavazás után meg fogjuk tudni, hogy mi tartozik össze mivel és mi nő össze mivel. (Közbeszólások, zaj.) Remélem, hogy valóban az európai értékek tekintetében ki fog ez ma derülni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az Európai Parlament képviseli az Unió összes állampolgárát, önkormányzatát, civil szervezetét; ennél közvetlenebb népképviselet nincs a földön - mondja ezt Orbán Viktor főtanácsadója, mielőtt elkezdenének hangosan bekiabálni, 2007-ben egy interjúban, Hegedűs Zsuzsa szociológus asszony.
Az Európai Unió kormánya, az Európai Bizottság három ügyben indított Magyarország ellen ilyen eljárást: a bírói függetlenség, a Magyar Nemzeti Bank függetlensége és az adatvédelmi intézményrendszer átalakítása. Mind a három eljárást azért indították el, tisztelt képviselőtársaim, amilyen törvényeket maguk idehoztak tavaly a parlament elé, és amilyen törvényeket maguk különösebb vita nélkül elfogadtak, többek között azon a bizonyos 23-ai fantasztikus, rendkívüli parlamenti ülésen is.
A vizsgálat tárgya az, hogy az európai demokráciák értékeinek megfelelnek-e ezek, és a nagy kérdés az, hogy az európai demokráciák értékei önöknek megfelelnek-e, tisztelt fideszes képviselőtársaim. A Jobbikot már hallottuk nyilatkozni. Ezek nem mások, mint a jogállamiság, a bírói függetlenség, a fennálló jogviszonyok önkényes beavatkozás elleni védelme vagy épp a tisztességes eljáráshoz való jog. Ezeket sérelmezik egyébként más európai szervezetek is.
De a probléma nem csak ez, tisztelt képviselőtársaim, és nem véletlenül az a címe az előterjesztésünknek, hogy Magyarország gazdasági biztonságának megteremtését akadályozó tényezők elhárításáról szóló javaslat, hiszen azt kell látnia minden magyar állampolgárnak, hogy amíg a kormány csökönyös, és nem hajlandó belátni a hibáit, addig új munkahely, új befektetés és gazdasági fellendülés ebben az országban sajnos nem lesz. Ez is tétje a mai előterjesztésnek.
Annyit kérünk csak, hogy kezdjünk el róla vitatkozni, a tárgysorozatba-vételt legyenek kedvesek lehetővé tenni a szavazatukkal.
Köszönjük szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem