VARGA GÉZA
VARGA GÉZA
VARGA GÉZA, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök úr, köszönöm a szót. A történelmi tények felsorolásában nem volt vita sem a cukorbizottságban, sem a mezőgazdasági bizottságban, de azért az események értékelésében már volt jelentős eltérés az ellenzéki sorokban is. Ezért Gőgös képviselőtársam meg is kért arra, hogy a kisebbségi véleménybe ne foglaljam bele az MSZP véleményét, ő majd ezt egy külön felszólalásban teszi meg, vagy esetleg ha visszajön, akkor adok az időből, biztosítok a számára is keretet a kisebbségi vélemény elmondásához.
Így marad a Jobbik és az LMP véleménye mint kisebbségi vélemény, de miután Szabó Rebeka képviselőtársam is elhagyta a termet ennek a fontos témának a tárgyalásakor, ezért én az ő bizottságban elmondott véleményét szó szerint ismételném, vagy szó szerint felolvasnám, nehogy vád érjen, hogy esetlek torzítom. Nem értek vele egyet. Tehát Szabó Rebeka elmondta: “Nagyon fontos és érdekes dolgokat hallottunk és tudtunk meg ebből a jelentésből a múltra nézve, de mindenképpen az a fontos, hogy a jövőre nézve levonjuk a következtetéseket. Fontos, hogy a cukorellátásunk biztonságos legyen. A jelenlegi kvótahelyzetben ez nem könnyű, ezért mindenképpen támogatnánk azt a véleményt, amely megjelenik a jelentésben és a határozati javaslatban is, hogy az EU-val való tárgyalásokon próbáljunk meg több kvótát szerezni. De én ezt kevésnek érzem, szükséges, hogy a kormány cukorellátási stratégiát dolgozzon ki, és akár azt is el tudnám képzelni, hogy az élelmiszer-termelési és -ellátási stratégia kidolgozásának a szempontjai is megjelenjenek ebben a határozati javaslatban, hiszen az is megemlítésre került, hogy bár a cukor egy nagyon jó példa, és nagyon fontos következtetéseket tudunk ebből levonni, de a fő kérdés alapvetően az egész élelmiszeriparunk és az élelmiszer-önrendelkezésünk mint stratégiai cél. Mi azt szeretnénk, hogyha ezzel kiegészülne ez a határozati javaslat.”
Ez volt tehát az LMP kisebbségi véleménye a bizottságban.
(19.00)
A Jobbik kisebbségi véleménye a bizottságban a következő volt. A szakaszok felosztása nyilván technikai kérdésnek tűnhet. Az első szakaszról beszélt Font Sándor képviselőtársam is, majd a második szakaszról is, amelyek a kvóta körüli kérdések. Mi az első szakaszt két alszakaszra osztanánk - ha úgy tetszik -, az egyik a privatizáció és a hét cukorgyár külföldieknek történő értékesítése, a másik pedig a Magyar Cukor Rt. létrejötte és az akörüli történések.
(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Abban különbözik a Jobbik véleménye a kormánypártiak véleményétől, hogy mi a politikai felelősséget sokkal erősebben kerestük. Tehettük ezt azért, mert mi - hogy így mondjam - semlegesek voltunk ebben a vitában, hiszen nem vettünk részt. Úgy az MSZP, mint a Fidesz oldaláról, mint láttuk, egyfajta iszapbirkózás azért leképeződött, a hangsúlyokat a két említett párt közül ki-ki oda tette, ahol több ütést tudott bevinni a másiknak. Figyeltem itt, hogy Font Sándor képviselőtársam melyikre mennyi időt fordít. Nos, 15 percet fordított körülbelül a 2006 utáni dolgokra, a kvótarendszer kérdésére, és a többi időt a maradékra. Azt gondolom, hogy nem célszerű ilyen könnyen túlmenni az első szakaszon sem.
Másik markáns különbség a kormánypártiak véleménye és a miénk között, hogy mi 1982-re tesszük az első privatizációs szakasz kezdetét, arra az időre, amikor Magyarország először kötött szerződést az IMF-fel azért, mert a szocialista gazdálkodás veszteségeit így könnyebben gondolta fedezni a kormány. De gyakorlatilag már ekkor alá kellett írni bizonyos szerkezetátalakítási feltételeket is. Az IMF akkor sem volt sokkal szerényebb, mint ma, ezt a világban akkor még inkább lehetett tudni, de erről vajmi kevés publikáció történt, vajmi kevés kommunikáció hangzott el a kormányzat részéről. Akkor az egypártrendszerben erről nem nagyon sokat tudtunk sem mi, gazdálkodók, sem pedig a társadalom, így ezt meg lehetett tenni ezzel az országgal.
Már 1984-ben kellett egy olyan törvényt hozni, amelyik ennek a következménye, hiszen a vállalati tanácsok létrejöttét biztosító törvényt 1984-ben alkotta meg az akkori kormány.
Az első szakaszon túl gyorsan átmegyünk azzal, hogy a Németh-kormány volt a fő felelős a spontán privatizációért. Ez lehet, hogy így van, ezzel akár még egyet is tudnánk érteni, csakhogy a Németh-kormány privatizációs kormánybiztosa Martonyi János volt. A politikai folytonosság tehát itt is tetten érhető, és nem az Antall-kormánnyal kezdődött minden, hiszen Martonyi János miniszter úr az ÁVÜ-ben annak létrejötte után az igazgatótanács helyettes elnöke volt. Megjegyzem, hogy Mádl Ferenc volt az elnöke.
A privatizáció zajlott, és itt egy szép átmenet volt, és mi ezekből a folyamatokból ki tudtuk venni, hogy bizonyos háttérhatalmak irányították ezt a dolgot, amely háttérhatalmaknak megvoltak a hazai politikai rezidensei. Megvoltak, csak nem kerültek nevesítésre. Én megértem - ami elhangzott Font társelnök úr részéről -, hogy ennek a bizottságnak vigyáznia kell arra, hogy olyan vádakat nem fogalmazhat meg, amelyek nem teljesen alátámasztottak. Ezzel természetesen egyetértek, de legalább kérdéseket lehetett volna feltenni, amikor egy-egy olyan ponthoz értünk, amikor felmerült a politikai felelősség kérdése. A vezérszónokimban ezeket majd részletesebben szeretném ismertetni.
A bizottság működéséről az előttem szólók még viszonylag keveset mondtak el. Bevallom - és ezután lehet ide lőni -, mi tájékozatlanok voltunk abban, hogy egy bizottságnak az idejét hogy is kell beosztani, hogy kell azt jól hasznosítani, mikor milyen szakaszokra kell nagyon figyelni. Azzal, hogy egy bizottságban hogy lehet hatékonyan elvégezni a bizottságra rótt feladatokat, a bizottság működésének az utolsó hónapjában szembesültünk leginkább.
Túl sok időt fordítottunk annak a 22 személynek a meghallgatására, akik között voltak fontos politikai tisztséget betöltők és voltak a szakmai területről jövő képviselők is. Így utólag mondva ezek közül untig elég lett volna öt-hatnak a meghallgatása, és sokkal több időt kellett volna fordítanunk arra, hogy a meghallgatások alapján a jelentést kezdjük el készíteni, és az is a bizottságban történjen. A jelentés elkészítése így gyakorlatilag két szakértőre maradt, akik közül az egyik a jobbikos szakértő volt, Für Balázs úr, a másik pedig Pongrácz Tibor úr. Ők megegyeztek egymás között abban, hogy hogyan állítják össze a jelentés anyagát, majd karácsony előtt néhány nappal Pongrácz Tibor, a Fidesz által delegált képviselő gyakorlatilag elkészítette annak a szakasznak is a 70 százalékát, amelyben megegyeztek, hogy azt majd Für Balázs készíti el. Für Balázs tehát gyakorlatilag kész anyagot, kész tényeket kapott a Fidesz által delegált szakértőtől.
Pörögtek az események, utána karácsony következett, és Font Sándor társelnök úr becsületére legyen mondva, hogy kérésünkre egy vagy két extra bizottsági ülést is összehívott. (Sáringer-Kenyeres Tamás: Hármat!) Hármat, rendben van, ezt ezúttal is köszönöm, de az ezen a három bizottsági ülésen benyújtott módosítóinkat érdemben már nem tudta tárgyalni a bizottság, mégpedig háttéranyagok hiányára való hivatkozással. Jelentem, most elhoztam magammal ezeket a háttéranyagokat, és a vezérszónokimban fogok is idézni belőlük, amelyekre akkor hivatkoztam. A bizottság a 25 módosítónkból talán hármat, négyet, esetleg ötöt fogadott el, így valójában nem jött át az az üzenet, amit a Jobbik szeretett volna megfogalmazni, ami elsősorban a politikai felelősöknek legalább kérdésfeltevés formájában történő megnevezése lett volna.
Köszönöm szépen, majd folytatom a továbbiakban. (Taps a Jobbik soraiban.)
