DR. SÓS TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SÓS TAMÁS
DR. SÓS TAMÁS (MSZP): A zárószavazás előtti módosító jól jellemzi a szakképzés kapcsán kialakult helyzetet, ami az elmúlt esztendőben volt. Valójában egy biztos pont van a szakképzés átalakítása kapcsán, ez pedig a bizonytalanság. Ha ma megkérdezünk szakképzésben érintetteket az asztal bármelyik oldalánál, azt mondja, hogy nem tudja, januártól mi történik, bizonytalan a szeptemberi tanévkezdés kapcsán. Számos ellentmondás van, egy permanens törvényhozás van. A mostani módosító kapcsán is az alapvető probléma az, hogy bonyolult, félreérthető. De ha néhány héttel ezelőtt Parragh úr nyilatkozatát figyeltük, akkor talán a szög abból a bizonyos zsákból kibukott, amikor ő egy olcsó szakmunkásról beszélt, és arról beszélt, hogy a szakiskolás tanulók valójában egy olcsó szakmunkás szerepét be tudják tölteni, mondjuk, a különböző boltokban fel tudják tölteni a polcot.
(21.40)
Ha a tartalmi kérdésekről beszélünk, akkor rávilágít ez a helyzet arra is, hogy gyakorlatilag a cégek már szavaztak arról az átalakításról, amiről önök azt mondják, hogy duális szakképzés. Nem tudom, megfigyelték-e, hogy a cégek 98,7 százaléka azt mondta, hogy nem. Ez az irány, amit önök képviselnek a szakképzés átalakításánál, nem jó irány, mert ma Magyarországon a cégek 1,3 százaléka vesz részt a szakképzésben. Erre azért nem lehet azt mondani, hogy ez duális szakképzés.
A másik része a gondoknak pedig alapvetően az, hogy igazán az érintettek majd körülbelül öt-hat év múlva jönnek rá, hogy be lettek csapva, amikor abban a szakképzésben kell részt venniük, amit önök eléjük tárnak, hiszen már a cégváltás is gondot jelent, nem beszélve arról, hogy az újabb szakma elsajátítása is gondot fog jelenteni. Tehát joggal vetik fel azok, akik elemzők, hogy egyszer használatos, olcsó szakképzésre állnak önök át. Ráadásul a rendeletekben rejtik el a lényeget. Csak mondom a fideszes képviselőtársaimnak is, akik ez iránt a kérdés iránt érdeklődnek. Nem vagyok benne biztos, hogy önöknek is feltűnt. Például XI. hó 28-án egy olyan kormányrendelet született, amely kormányrendelet arról beszél, hogy mely szakképesítéseket, valamint szakközépiskolai ágazatokat gyakorlatilag nem lehet érvényesíteni, beindítani szeptembertől.
Az a paradoxon, hogy azt tiltja meg a kormány, amit még be sem vezetett, hisz önök tudják, gondolom, hogy 77 szakmai vizsgakövetelmény lett meghatározva, illetve még plusz kettő a honvédelmi területen, összesen 79. Valójában körülbelül 600 szakmáról beszélünk. Nem tudjuk, hogy a többi területen mi lesz bevezetve, és önök már nyilatkoznak arról, nyilatkozik az a néhány ember, aki ezt előkészíti, hogy mi az, ami nem lesz bevezetve, közben az érintettek ennek a tartalmát nem tudják. Ez egy olyan példa, ami jelképezi azt, amit önök tesznek. Káosz, kapkodás van. Ha megfigyeljük, hogy mi történt az elmúlt két esztendőben - nem tudom, figyelték-e -, gyakorlatilag, ha a szakképzési törvényt, a szakképzési hozzájárulási, a felnőttképzési, a felsőoktatási törvényt nézzük, amelyek szakképzési kérdésekkel foglalkoznak, az elmúlt időszakban tízszer változtak ezek a törvények. Kérem, az elmúlt 23 esztendőben ilyen változás közel negyven volt. Tehát most tíz, és a 23 év alatt pedig negyven. Ez is azt mutatja, hogy káosz és kapkodás, átgondolatlanság van (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ülj már le!), ráadásul a felnőttképzési törvény, amit önök novemberre ígértek, még ide sem került a parlament elé.
Gyakorlatilag látszik, hogy itt is komoly előkészítésbeli dilemmák, ellentmondások vannak, de az országos képzési jegyzéket is, amire azt mondták, hogy majd a felnőttképzésnél januártól bevezetésre kerül, kiderült, hogy csak szeptemberben lehet bevezetni. Akkor hogyan tervezzenek az érintettek, és hogyan tudják megvalósítani ezeket, amiket önök leírnak?
Ettől kezdve azt lehet mondani, hogy ez a rendszer kiszámíthatatlan, és visszafelé halad Magyarországon a szakképzés. Nem beszélve arról, hogy például most az alapítványi iskolák kapcsán is rendkívül komoly káosz van. Kérdezzék meg az alapítványi iskolákat, hogy hogyan (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) fognak neki a következő naptári évnek. (Az elnök ismét csenget.) A szorgalmi időt is semmibe nézik.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem