DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A Nokia 2011 végén döntött arról, hogy az okostelefonok termelését a felvevőpiac közelébe, vagyis Délkelet-Ázsiába, még közelebbről Kínába helyezi át. Ez azt jelenti, hogy a Nokia világszerte 10 ezer munkahelyet épít le. Ez érinti a mexikói telephelyet, a finnországi telephelyet és a magyarországi telephelyet is, még konkrétabban a komáromi gyárban, amely 4400 főt foglalkoztatott, 2300 főt bocsátanak el az év végéig.
Tisztelt Képviselő Úr! Ennek a problémának a kezelésre egy központi és egy helyi munkacsoport jött létre, amelyben nyilvánvalóan a Nokia is részt vesz, az önkormányzatok, a munkaügyi központok, a kamarák, tehát egy nagyon széles összefogás alakult itt ki.
A Nokia vállalta az elbocsátással járó felelősséget és annak következményeit is, vagyis vállalta azt, hogy az érintettek álláskeresését, átképzését, vállalkozóvá válását az úgynevezett Bridge-program keretében segíti. A cég tudatosan, a régió hiányszakmáit figyelembe véve összesen 58 OKJ-s képzést indított, közöttük nyelvi és számítástechnikai képzéseket is. Eddig 1428 fő vett részt ezeken a képzéseken, és aki nem talált magának olyat ebben az 58 OKJ-s képzésben, amiről úgy gondolja, hogy számára sikerrel kecsegtet arra, hogy el tudjon helyezkedni, azok számára pedig a Nokia 200 ezer forintos támogatást tett lehetővé, hogy abból finanszírozzanak egy átképzést.
A munkaügyi szervezetek állás- és képzési börzéket szerveztek. Nyilvánvalóan arra a térségre próbálják orientálni a munkavállalókat, ahol - a Nyugat-Dunántúlon - kereslet is mutatkozik a munkaerő iránt. Az állami és önkormányzati szervek szintén aktívan részt vettek ebben a programban. Hadd emeljem ki az állam oldaláról a TÁMOP 1.1.2. programot, amely az “Első munkahely” garanciaprogramot jelenti, de ennek elég rugalmas a kialakítása, így aztán lehetővé tette azt, hogy ebből forrásokat tudjunk átcsoportosítani, és az állami forrásokból Komárom-Esztergom megyében mintegy 400 fő továbbképzésére nyílt lehetőség, és új megyei program is indult “Egyenlő esély” címmel, amiben 120 fő vesz részt.
Mindezeknek a következménye, és részben persze a munkaerő-piaci helyzet következménye is az, hogy a megyében 874 fővel bővült a foglalkoztatottak száma.
(14.40)
Nyilvánvalóan még az átképzésnek az eredménye jön, és a munkanélküliségi ráta is csökkent Komárom megyében.
A tisztelt képviselő úr kérdésének második részére rátérve: a kormány stratégiai együttműködési megállapodásokat szándékozik kötni a gazdaság teljesítményéhez jelentős mértékben hozzájáruló globális cégcsoportokkal, amelyek Magyarországon hosszú távú jelenlétet terveznek.
A kormány döntött arról ennek keretében, hogy a Nokia Siemens Networks vegyesvállalattal stratégiai megállapodást ír alá. Ez a világ egyik vezető, mobil és fix hálózati infrastrukturális szolgáltatásokat nyújtó vállalata, a Nokia és a Siemens hálózati megoldásokkal foglalkozó üzletágainak az egyesítésével jött létre Magyarországon, és a cég egyébként a közelmúltban jelentős bővítést hajtott végre.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. Kérem a válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem