DR. MOLNÁR ATTILA

Teljes szövegű keresés

DR. MOLNÁR ATTILA
DR. MOLNÁR ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Február első hetében a Nokia bejelentést tett a Komáromban, Reynosában és Salóban működő gyáraiban tervezett változásokkal kapcsolatban. Az intézkedések a tavaly szeptemberben bejelentett, az okostelefonok gyártási tevékenységét felülvizsgáló lépéseket követik. Céljuk, hogy a sokrétű, globális mobilkészülék-piacon a cég versenyképességét növeljék.
A komáromi üzem a tervek szerint az okostelefonok testreszabására fog fókuszálni a jövőben. A tervezett változásokkal együtt is a komáromi gyár továbbra is fontos szerepet játszik majd az okostelefon-vevők kiszolgálásában. Az átalakítás következményeként Komáromban várhatóan a gyártási lépések száma, valamint a munka mennyisége is lényegesen csökken majd. A leépítésre kerülő munkavállalók létszáma mintegy 2300 fő, amelyet ez év végéig a Nokia cégcsoport végre is hajtott már. Az átalakítás zökkenőmentes lebonyolításához a Nokia mindenre kiterjedő, a helyi igényekre szabott támogatási programot kínált, amely magában foglalja az anyagi támogatást, valamint a munkatársak elhelyezkedésének elősegítését.
A februárban bejelentett döntés fényében szükségesnek tartom leszögezni azt a fontos tényt, hogy a Nokia továbbra is hazánkban, Komárom városában marad, amelyben nagy szerepük van a kormányzati erőfeszítéseknek is. A társaság a létszámleépítések ellenére is a térség egyik legnagyobb munkáltatója lesz a jövőben is.
Fontosnak tartom azt is, hogy a cég az elbocsátottak átképzésével kapcsolatban minden segítséget megad mind az állam, mind pedig városunk részére. Korábban már felvettük a kapcsolatot a helyi és a megyei munkaügyi központokkal, hogy együtt találjunk megoldást az állásukat elvesztők mielőbbi elhelyezkedésének elősegítésére. A Nokia által elindított Bridge-program, valamint a munkaügyi központokkal közösen lebonyolított átképzések és állásbörzék következtében a térségben a munkanélküliségi mutatók nemhogy romlottak volna, hanem javultak.
A fentiek figyelembevételével kérdezem tehát a tisztelt államtitkár urat, hogy a Nokia és a kormány között létrejött munkacsoport működését mennyire ítéli eredményesnek, és van-e esély arra, hogy ez a munkacsoport a későbbi stratégiai együttműködés lehetőségét is kidolgozza majd. Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem