DR. NEMÉNY ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. NEMÉNY ANDRÁS
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Aki ma Magyarországon kapcsolatba kerül az egészségüggyel, csak negatív tapasztalat éri. Nőnek a várólisták, külföldre menekülnek az orvosok, a nővérek, és ha az orvosok egy mai döntés miatt nem dolgozhatnak majd a nyugdíj mellett, akár országrészek is ellátás nélkül maradhatnak. Gyakorlatilag teljes a káosz.
És a kormány nemhogy segítséget nyújtana, ehelyett további forrásokat von el, von ki az egészségügyből. Ráadásul olyan megoldásokban gondolkozik, amelyek súlyosan sértik az élethez, az emberi méltósághoz és az egyenlő bánásmódhoz való jogot. Így volt ez a cukorbetegek esetében is, amikor minden egyeztetés nélkül bevezettek egy kötelezően teljesítendő értéket, amit ha önhibájukon kívül nem tudnak elérni a betegek, akkor is azzal büntetik őket, hogy megvonják tőlük a korszerű inzulint.
Valami hasonló embertelen gondolat vezethette azt az ötletet, amely a végstádiumú rákbetegeken akar spórolni azzal, hogy csak az olcsóbb, a szervezetet jobban megterhelő kezelésre lennének jogosultak, mondván, nekik már mindegy, ne pazarolják az állam pénzét. Az, hogy az emberhez méltó élet az utolsó napokban, sőt talán leginkább akkor illet meg mindannyiunkat, az egy kereszténynek mondott kormány lelkész által vezetett minisztériumának, (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Ne hazudj!) úgy látszik, nem számít.
Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, ma már mindenki látja, hogy nem a betegek, hanem a kormány gyógyíthatatlan. Úgy is mondhatjuk, hogy erkölcsi végstádiumát éli. Ezért csak egyetlenegy kérdésem van önhöz: tervezik még bevezetni a Ceauşescu-rendszer talán egyik legembertelenebb döntését, azt, hogy a 70 év felettiekhez majd nem megy ki a mentő, vagy erre már nem kerül sor, ahogy mi reméljük?
Várom megtisztelő válaszát. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból. - Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem