DR. NEMÉNY ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. NEMÉNY ANDRÁS
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Szomorúan hallgattam. Az az igazság, hogy ön soha nem tudott megcáfolni, mert soha nem mondott igazat. Az az igazság, hogy ezt a rendeletet a cukorbetegek esetében - én tudom, mert érintett vagyok - úgy vezették be januárban (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Ne hazudj!), hogy senkivel nem egyeztettek. Tőlem kérdezték meg az orvosok, hogy tudok-e róla valamit, mert ők nem tudtak róla semmit sem.
(15.50)
Utána kapkodtak, és mentek az érdekvédelmi szervezetekhez, és hoztak egy nem igazán jó döntést. Azt hiszem, valami hasonló a helyzet most is itt a rákos betegek emberi méltóságát semmibe vevő rendelettervezet esetében. Most megijedtek a közfelháborodástól. Valószínűleg jegelni fogják egy darabig, csakhogy ismerjük önöket: vissza fogják hozni, mert önöknek és a miniszterelnöküknek fontosabb egy felcsúti focistadion és az arra félretett milliárdok, mint a haldokló emberek méltósága. (Felzúdulás a kormánypártok soraiban.)
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem