SZABÓ REBEKA

Teljes szövegű keresés

SZABÓ REBEKA
SZABÓ REBEKA (LMP): Köszönöm szépen a szót. (Zaj. - Az elnök csenget.) Röviden szeretném kiegészíteni, amit az előbb mondtam, ugyanis azt gondolom, hogy a helyi földbizottságok fontosságát és szerepét alátámasztja az is, hogy bár önök 2010-ben a Nemzeti Földalapról szóló törvény akkori módosítása során ezeket megszüntették - ezek azelőtt léteztek -, azóta ezek elkezdődtek önszerveződően kialakulni, most jelenleg ilyen gazdatanácsok formájában. Itt említhetném a kajászói gazdatanácsot, aminek a léte, a létrejötte, azt gondolom, bizonyítja azt, hogy a helyben élő gazdálkodóknak valós igénye van arra, hogy a településük földügyeibe beleszólhassanak, és a jövőben, a közeljövőben várható az, hogy más településeken is alakulnak ilyen gazdatanácsok.
Azt gondolom, hogy nagyon fontos a helyi társadalom, a helyi gazdálkodók önszerveződése és a részvétele ezekben a folyamatokban, ezért is gondolom azt, hogy nagyon hasznos lenne azokat a jogosítványokat megadni nekik, amelyek most ebben a salátatörvényben az ingatlan-, illetve a földhasználati nyilvántartás kapcsán kerültek szabályozásra. Ezért is tartanám fontosnak ennek a zárószavazás előtti módosítómnak az elfogadását.
Köszönöm. (Taps az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem