GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Nincs még karácsony, az még egy kicsit arrébb van, most még parlamenti nap van. Tehát nyugodtan, nagy türelemmel… Igen, igen. (Nagy zaj, közbeszólások a kormánypárti padsorokban.) Tudják, akkor, amikor önök törvényt alkotnak, a fejetlenség, a káosz meg a rögtönzések sokasága napvilágot lát, azzal találkozhatunk mindig, amikor a zárószavazásokat megelőzően különféle módosító indítványokat nyújtanak be.
Most is így van ez, hiszen az egyes szolgálati jogviszonyokkal összefüggő törvényhez illesztetten önök most miről beszélnek, önök most milyen módosításokat nyújtanak be? Olyanokat, amelyek alapvetően a közszolgákat érintik vagy épp a közalkalmazottakat, az egészségügyben dolgozókat vagy épp az oktatás rendszerében dolgozókat. Több ezer ember sorsát hozzák bizonytalan helyzetbe. Ugye, olvasták önök is a zárószavazás előtti módosítókat? Ha nem, akkor felvilágosítom önöket, hogy miről is szól ez a történet, hogy majd, ha szavaznak, akkor tisztában legyenek vele.
Nagyjából arról szól a dolog, hogy az embereknek jövő év július 1-jétől, akik közalkalmazottként, köztisztviselőként, közszolgaként dolgoznak, el kell dönteniük azt, hogy nyugdíjasként vagy dolgozóként élik az életüket. Na, úgy összességében még azt is lehetne mondani, hogy ez a kérdéskör felvethető. Csak ám pont olyan ügyek tekintetében, és olyan ügyek gazdáinak tekintetében, mint amiről az előbb szóltam, az oktatás rendszerében vagy/és az egészségügy rendszerében, ahol egyébként is az ország bizonyos területein ellehetetlenült állapotok vannak, ott az ilyenfajta kezelési mód, amit önök javasolnak itt a zárószavazást megelőzően, a módosítóban, az csak káoszt okoz.
Hogy miért? Nézzük az egészségügyet! Nézzük azt, hogy hogyan néz ki az egészségügyben ma a helyzet! Hogy az a 136 ezer dolgozó, aki az egészségügyben foglalkoztatott, annak gyakorlatilag a 10 százaléka, azoknak az embereknek a 10 százaléka nyugdíjas vagy nyugdíjas korú. Azt is ismerjük ugye, hogy 29 ezer orvos dolgozik ebben az országban, és ebből 7,5 ezren nyugdíjasok vagy nyugdíjas korúak. A gyermekorvosok átlagéletkora 57 év. Ha nem tudták volna, akkor kódolják, rögzítsék magukban, 57 év. A háziorvosok 30 százaléka nyugdíjas korú. Ha megkérdezik azokat a járási hivatalvezetőket, akiket kineveztek most, szemben ül velem például Ódor Ferenc, aki jól ismeri majd azt a térséget, ahol járási hivatalvezetőként fog tevékenykedni, el tudná mondani önöknek, hogy hány háziorvos van abban a térségben, hiszen ő is orvosként éli az életét, aki nyugdíjas korúként van jelen.
Ha nekik választani kell, dönteni kell, hogy nyugdíjasok vagy/és dolgozók, akkor az egészségügyi ellátás tekintetében óriási problémák lesznek az elkövetkezendő időszak vonatkozásában. Szóval, az a baj, hogy akkor, amikor önök döntéseket készítenek elő, vagy önöknek döntéseket készítenek elő, akkor olyan helyzetbe hozzák önöket, amivel majd akkor, ha döntöttek és szembesülnek, akkor szemlesütve fognak járni. Mert az emberektől azon minimális ellátások biztonságát veszik el ezen döntések függvényében, amelyek ott, Északkelet-Magyarországon, ott, Gönc körzetében is, Abaújban is minden embert megilletnek.
De ugyanez a felsőoktatás rendszerében is fogható és mérhető. A felsőoktatásról nem is akarok beszélni, hát, jól látható, hogy mit csináltak az elmúlt időszakban, hogy félnaponta változtatták az álláspontjaikat. A miniszterük nem tudta, a miniszterelnökük nem tudta, hogy mit akar csinálni. Összevissza beszéltek, majd utána, megijedve a felsőoktatás hallgatóitól meg a rektori konferenciájuktól meg egyéb vélemények alkotóitól, álláspontjaikkal homlokegyenesen ellentétes álláspontokat rögzítettek néhány óra elteltével.
Szóval, egy szó mint száz, a fejetlenség, a káosz fogható a viselkedésükben. Nem ez a legnagyobb baj. A legnagyobb baj az, hogy mindennek következménye is van. Hogy mindennek az a következménye, hogy az emberek az elviselői mindannak, amit önök tesznek. Tízezrével szűnnek meg a munkahelyek az önök intézkedései kapcsán, akár a közalkalmazottak, akár a közszolgák tekintetében. A megszűnő munkahelyeket persze nem töltik fel. Ha nem töltik fel, annak következménye megint csak az, amiről az előbb beszéltem. Hová vezet ez? Hová vezet ez, képviselőtársaim? Lehet, hogy önök sem tudják, majd csak tapasztalni fogják.
Nem elég kisöpörni, nem elég választási kényszer elé állítani az embereket. Biztosítani is kellene annak a többségnek, ami a túloldalon ül, azt, hogy tisztességes ember módjához méltóan élhessék az életüket. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Idő!)
Elnök úr, köszönöm szépen. Kicsit nagyobb nyugalom!
Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem