GULYÁS GERGELY

Teljes szövegű keresés

GULYÁS GERGELY
GULYÁS GERGELY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Érdeklődéssel hallgattuk Tóbiás képviselőtársunknak a felszólalását, különösen azt a részét, hogy miért állunk meg itt. Ugyanis ami most történik, az a tavasszal elfogadott országgyűlési törvényben szereplő szankciórendszernek a szigorítása. És akkor, amikor ezt a szankciórendszert kialakítottuk, akkor ön, meg az önök frakciójából sokan itt a parlamentben ugyanígy kiabáltak, hogy a diktatúrát vezeti be a két kormánypárt. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Az LMP is! - Taps a kormánypárti padsorokban.) Nem szavazták meg, ellene szavaztak, a legméltatlanabb vádakkal illették az előterjesztőket, a Ház elnökét és a Fidesz képviselőit. És most pedig, amikor ezt a javaslatot, egyébként teljesen fölöslegesen, de mégis az önök szempontjait is részben figyelembe véve módosítjuk, akkor ugyanezeket a méltatlan vádakat kell végighallgatnunk frakcióigazgató úrtól.
Semmi más értelme nem volt ennek a vitának, csak az, hogy egyértelműen láthatjuk, hogy az MSZP-vel még azokban a kérdésekben sem lehet együttműködni, nem érdemes a kompromisszumot keresni, ahol egyébként a szabályozás célját tekintve szavakban egyetértünk.
Egyébként pedig ez azért van, mert önöknek ez a küzdelem szavakban fontos és nem a valóságban, mert ha a valóságban lenne fontos, akkor ennek a szabályozásnak már a kialakítását is támogatták volna. (Közbeszólások a Jobbik soraiból. - Az elnök csenget.) Egyébként pedig még képviselőtársam arra adjon…

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem