KÓSA LAJOS

Teljes szövegű keresés

KÓSA LAJOS
KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak egyvalamire szeretném felhívni a figyelmet, és őszintén kívánom, hogy ne legyen igazam, de attól félek, hogy ez be fog következni. Mibe fogadjunk, hogy lesz még olyan pillanata az európai politikai színtéren valamelyik Európai Parlamenthez tartozó szervezetnek, ahol egyébként az általunk elfogadni készült magyar Házszabályt mint a lopakodó parlamenti diktatúra kézzelfogható bizonyítékát fogják lengetni vagy a szocialisták, vagy pedig a hozzájuk szorosan köthető erők? Dacára annak, hogy most látszólag azt színlelik egyébként, hogy egyetértenek velünk, sőt végig támogatták ezt, de ismerjük a politikai működésük logikáját: majd amikor eljön a megfelelő pillanat, akkor itt lesz a bizonyíték arra, hogy a Fidesz parlamenti diktatúrát valósít meg. Nagyon remélem, hogy erre nem kerül sor, de attól félek, hogy ez a jóslat szinte nem is szükséges, hogy bizonyítást nyerjen, mert már látszik magunk előtt az a vita, amit önök egyébként megelőlegeztek, nevezetesen hogy ezek szerint ez a javaslat nem elfogadható.
Egyébként, miközben egy szigorítását fogadjuk el annak a szabályozásnak, amit már önök eredetileg is túl szigorúnak tartottak, most még szigorúbbat követelnek, majd a végén a fejünkre fogják olvasni. (Lukács Zoltán: Kéne tudni olvasni, Lajos.) Ez a politikai játék megy most már hosszú ideje, semmi újdonság nincs benne.
Azért szeretném megkérni a tisztelt Házat, hogy mérlegelve az összes körülményt, támogassa ezt az előterjesztést. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem