DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány valóban, ígéretének megfelelően 2010-ben újraindította a vasúti személyszállítást azokon a mellékvonalakon, amelyeken az eszközök rendelkezésre álltak, és ahol az infrastruktúra megfelelő eljutási időt tett lehetővé.
Összesen 11 vasútvonalon vagy vonalszakaszon 387 kilométer hosszon indult meg a személyszállítás. A személyszállítási forgalom szüneteltetésében érintett többi vasúti mellékvonal tekintetében az állagmegóvást tűztük ki célul. A vasútvonalak ehhez képest továbbra is nyílt hozzáférésű vasúti pályaként állnak a vasúti társaságok rendelkezésére, azon a vasútvállalatok a hálózati üzletszabályzatban rögzített feltételek mellett bármikor indíthatnak vonatot.
(16.50)
A 2012-es menetrendi felülvizsgálat az egységes személyszállítási rendszer kialakításának első lépése volt. Ennek keretében a távolsági és elővárosi közlekedésben a vasút abszolút többsége valósul meg. A regionális közlekedés esetében is, ahol ez indokolt és lehetséges, szintén a vasút elsőbbsége érvényesül. Az autóbuszok szerepe a ráhordó-elhordó funkció, ennek megfelelően, ahol vasúti közlekedéssel el nem látott térség van, ott az autóbuszok látják el ezt a feladatot.
Egyébként a magyar állam 2011-ben öt évre szóló pályaműködtetési szerződést kötött a MÁV Zrt.-vel, amelyhez a költségvetési forrás biztosított. Így a forgalom szüneteltetésében érintett vasútvonalak sorsa 2015-ig rendezett, ezek hasznosítási koncepciójáról pedig a nemzeti közlekedési stratégia ismeretében fog a kormány dönteni.
Köszönöm a kérdését. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem