BALOG ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

BALOG ZOLTÁN
BALOG ZOLTÁN, az emberi erőforrások minisztere: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Valóban köszönöm, hogy megerősíti a kormánynak azt a szándékát, amelynek az a célja, hogy Magyarországon mindenki, aki képes erre, és megüti a megfelelő színvonalat, úgy tudjon tanulni a magyar felsőoktatásban, hogy azért neki ne kelljen fizetnie. De legalább olyan fontos aláhúzni, hogy nyilván valakinek ezért fizetni kell, és akik ezért fizetnek, azok elvárhatják azt, hogy azok az eredmények, azok a teljesítmények, amelyek az egyetemből kijönnek - és nemcsak a diákok teljesítményére gondolok, hanem valóban az egyetem teljesítményére is -, azok hasznosuljanak, és valóban az ország jövőjét szolgálják, a magyar gazdaságot és a magyar nemzetstratégiát erősítsék.
Nagyon fontos pont, azt hiszem, amivel frakcióvezető úr kezdett, és amivel én fejeztem be a hozzászólásomat, hogy igen, valóban, szerintem az nem szégyen, ha az ember meghallja azt, amikor elégedetlenséggel - még ha nem is mindig jólfésült elégedetlenséggel - bírálják az ő intézkedéseit, az ő terveit, mert egyébként intézkedéseket ebben az ügyben még eddig nem hoztunk. Tehát azt azért szeretném leszögezni, hogy mindenfajta tervezetek alapján nyilvánult meg az az elégedetlenség, ami megnyilvánult, mégis azt gondolom, hogy érdemes erre odafigyelni, és ha van egy pont, ahol - úgy gondolom - mindenképpen fontos volt, hogy a diákok elmondták különböző formában a véleményüket, ez valóban a hitel kérdése.
(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Egy olyan országban, ahol egyébként a szocialisták katasztrofális működése következtében tulajdonképpen minden magyar embert érint az adósság kérdése, akár az egyéni háztartásokat nézzük, akár az önkormányzatokat, akár az államot, úgyhogy mindannyian kárvallottjai vagyunk ennek a dolognak, és ahol mi két és fél évig erkölcsi alapon a hitel- és adósságellenes kampányt folytattuk, és ezt vállaljuk, valóban nehéz elhitetni ma a fiatalokkal, hogy úgy lehet kezdeni az életet, hogy egy komoly adóssággal a hátukon vannak, és ezt valamilyen módon majd vissza kell fizetni; még akkor is, ha egyébként ezt az állam előlegezi meg, merthogy az egész diákhitelrendszerrel ez a célunk, hogy az állam előre fizet, és aztán utána csak azok fizetik vissza, akik bizonyos feltételeket nem teljesítenek.
Igen, így, ilyen módon nehéz azt a bizalmat fölébreszteni, ami a hitel felvételére irányul, tehát ezt az üzenetet mindenképpen megértettük, és ezért gondoljuk azt, hogy az a másik megoldás, amelyik eltörli a keretszámokat, kizárólag minőségi kritériumokat állít, egy működőképes rendszer lesz. És ha szabad még valamit a következő kormányülésről elárulni: az önfinanszírozás is meg fog valósulni. Nyilván nem egyik pillanatról a másikra, a szükséges idő elteltével az a rendszer, amit mi nem a költségvetésből és nem is feltétlenül hitelkonstrukcióval, hanem egy felsőoktatási alap létrehozásával fogunk megteremteni, a szükséges idő elteltével valóban önfinanszírozó tud lenni.
(14.00)
És ami még a mások hangjának a meghallásáról szól, talán a sajtóból azért mégiscsak értesült róla még az ellenzék is, hogy én az elmúlt hetekben-hónapokban, a miniszterelnök úrral együtt egyébként, akárcsak az elmúlt hét hónapban, mióta én miniszter vagyok, folyamatosan tárgyaltunk a Rektori Konferenciával, külön meglátogattuk annak a debreceni kihelyezett ülését. Én még a múlt héten is tárgyaltam a Rektori Konferencia elnökségével, mert valóban, és ebben az egyben igaza van a volt miniszter úrnak, azokat a teljesítményeket, amik ma komoly, egyébként világraszóló és nemzetközi szinten is megálló teljesítmények, amik ebben az egyetemi rendszerben szintén létrejöttek, nem kell leszólni, nem kell legyalázni, azokat el kell ismerni.
Pont azért hozzuk ezeket az intézkedéseket, hiszen ennek a következő nagy lépése az, már előre felkészítem önöket erre, hogy a kutatás-fejlesztés ügyeit, amit mindig kivettünk a konkrét oktatásban, és amihez szintén szükség van forrásokra, és az egyetemeknek is szükségük van forrásokra, ezt a rendszert is rendbe fogjuk tenni azért, hogy ezeket az eredményeket ne csak megőrizzük, hanem tovább is tudjuk fejleszteni.
Úgy gondolom, hogy ezek olyan perspektívák, amelyek azt jelentik, hogy a magyar felsőoktatásba, más fejlett országokhoz hasonlóan, forrásokat, pluszforrásokat fogunk bevinni, ami javára válik majd a diákoknak is, az egyetemi oktatóhálózatnak is, és leginkább Magyarországnak, hiszen ez a célunk.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem