DR. SCHIFFER ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A magyar politika több mint húsz éve vergődik oligarchák fogságában, túl gyakran fordult elő, hogy a törvényeket lobbisták, politikán gazdagodó politikusok, haverok laptopján szerkesztik. Ha egy országban a nagytőke szabályozást vásárolhat, az állampolgári akarat nem tud célt érni. Márpedig ott, ahol az egyszerű emberek politikai részvétele, a népképviselet merő formalitás, nincs, aki szociális, illetve ökológiai korlátokat emelhetne a természeti erőforrásokat felzabáló, az emberek fokozódó kiszolgáltatottságával profitot termelő nagytőke elé.
Az antikorrupciós világnapon egy héttel ezelőtt bekapcsolták a kormányzati bullshit-generátort. Arról elfelejtettek számot adni, tisztelt államtitkár úr, hogy az a hatalomkoncentráció, ami létrejött az elmúlt két évben, egy kiemelt korrupciós kockázat. Nem beszéltek arról, hogy a kivételes sürgős eljárás intézménye vagy a visszaélésszerűen alkalmazott zárószavazás előtti módosító indítványok szintén emelik a korrupciós nyomást a jogalkotáson. Nem beszéltek a túlárazott tenderekről, arról, hogy a Közgép mindent visz, hogy csökken a közbeszerzési bírságok száma, miközben nő a megállapított jogsértések száma. Nem beszéltek arról, hogy ma 371 milliárd forintot lehet elnyerni versenytársak nélkül a közbeszerzésben. Nem beszélnek azokról a maffiaszerű csoportokról, akik a birtokpolitikát uralják, miközben a földpályázatok vesztesei a helyben élő kis-, illetve középgazdálkodók, családi gazdák. Az elszámoltatás csúfos kudarcot ért, semmiről nem tudunk többet az elmúlt ciklusok zűrös ügyeiből, mint 2010-ben, miközben nagy hallgatás van például Gripen-ügyben. Az 1104/2012-es kormányhatározatból a határidőig egyetlen feladatot sem teljesítettek.
Az LMP javaslatot tett már a ciklus kezdetén a kampányfinanszírozás rendezésére, a mai napig több tucatszor akadályozták meg azt, hogy ezt a kérdést napirendre vegyük. Leszavazták azt is, hogy lássunk tisztán a gazdasági érdekérvényesítés dolgában, leszavazták azt is, teremtsünk törvényt a jogalkotás kiszámíthatóságára. A kétharmados többség útját állta annak, hogy átlátható legyen a közbeszerzési, illetve uniós fejlesztési pályázatoknál az alvállalkozói háló éppúgy, mint a földpályázatok nyilvánossága. Javaslatot tettünk arra, hogy a magyar gazdaságból száműzzük az off-shore lovagokat. Javaslatot tettünk arra, szintén hiábavalóan, hogy a közbeszerzési pályázatok már a pályázati határidő elteltét követően legyenek áttetszők és mindenki számára hozzáférhetők, összehasonlíthatók.
Mi egy számon kérhető korrupcióellenes programot tettünk le az önök asztalára, és ebben hívjuk egyeztetésre valamennyi parlamenti pártot, kormányzati és nem kormányzati szereplőt. Az LMP antikorrupciós 12 pontja rendszerszinten kívánja a korrupciót visszaszorítani. Azt szeretnénk bemutatni, hogy hogyan lesz kevesebb korrupció az Orbán Viktor utáni Magyarországon. Olyan Magyarországot szeretnénk, ahol nem csupán az egyes politikusok becsületessége, hanem kőkemény garanciák akadályozzák meg, hogy az üzleti érdekek kiszorítsák az emberek vágyait a közösségi döntésekből. Olyan rendszert szeretnénk, ahol nem a politikusok becsszavától függ a politika tisztessége.
Most egyetlen parlamenti ciklus alatt folyik el annyi pénz korrupciós csatornákon, ami gyakorlatilag felér a teljes költségvetési hiánnyal. Ha kiszabadítjuk negyedszázad után a politikát az oligarchák fogságából, van lehetőség arra, hogy két év alatt legalább az európai középmezőnybe, Belgium, Portugália szintjére kapaszkodjon föl a korrupcióellenes ranglistán Magyarország. Ez azt jelenti, hogy a magyar GDP 3-3,5 százalékát elérő adóbevétel-növekedést tudunk elkönyvelni két év alatt. Két év alatt 450 milliárd forinttal több juthatna 2014 után munkahelyteremtésre Magyarországon. Mi erre teszünk javaslatot, és ezért szeretnénk dolgozni, ezzel szeretnénk bemutatni azt, hogy 2014 után hogy lehet Magyarországon több munkahelyet teremteni és kevesebb korrupciót produkálnia a politikai elitnek.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem