ROGÁN ANTAL

Teljes szövegű keresés

ROGÁN ANTAL
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az új esztendő közeledtével sokakban remények, sokakban pedig félelmek fogalmazódnak meg.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt napokban világossá vált, hogy Magyarországon sok diák aggódik azért, hogy kell-e jövőre fizetnie a felsőoktatásért. Tisztelt képviselőtársaim, meghallottuk és megértettük ezeket a félelmeket. Éppen ezért olyan felsőoktatási rendszert alakítunk ki 2013-ban, ahol minden diák, aki eléri az adott karra vonatkozó ponthatárt, 2013-ban százszázalékos állami támogatást kap, nem kell fizetnie semmit, nem terheli visszafizetési kötelezettség sem, ha vállal két feltételt. Ez a két feltétel pedig úgy szól: befejezi az egyetemet, és Magyarországon vállal munkát.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek a rendszernek az eredményeként több gyerek tanulhat ingyen, mint eddig. A kérdés mindezek után csak az, hogy vállalható-e ez a két feltétel. Tisztelt képviselőtársaim, az, hogy be kell fejezni az egyetemet, azt gondolom, egészen természetes. Az pedig a legtöbb európai országban természetes, hogy aki az adófizetők pénzén tanul, annak tudásával saját nemzetét, saját országát kell gyarapítania. Remélem, ez Magyarországon is természetes.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tandíj tehát nincs, önköltséget pedig csak annak kell fizetnie, aki nem éri el a ponthatárt, vagy nem kér az állami támogatásból és az azzal járó feltételekből. Meggyőződésem szerint ez így igazságos, de, tisztelt képviselőtársaim, azt is hozzá kell tennünk, hogy természetesen ebben a Házban vannak hívei a tandíjnak, csak nem itt, a kormánypártok soraiban, hanem szemben, a szocialista képviselőcsoportban. (Hangok a Fidesz padsoraiból: Úgy van.) Ők voltak azok, aki bevezették, és nem kínáltak hozzá semmilyen visszafizetési lehetőséget. Ők voltak azok, akik ezzel párhuzamosan még ma is ezt vallják, hiszen az elmúlt napok sajtótájékoztatóiból mindannyiunk számára világossá vált, hogy a szocialisták álláspontja nem változott: tandíjat akarnak, persze mellé ösztöndíjat ígérnek, csak ez egy kicsit olyan lesz majd, mint az eszkimó és a fóka esete, ebben az esetben sok lesz a tandíj és kevés az ösztöndíj. Abból a felsőoktatási rendszerből tehát, amit ők egyszer megpróbáltak, nem kérnénk még egyszer.
Tisztelt Képviselőtársaim! A működőképes felsőoktatáshoz a diákoknak is vállalni kell azt a felelősséget, hogy annak a tudatában vállalnak egyetemi vagy felsőoktatási tanulmányokat, hogy tudják: terheli őket az a kötelezettség, hogy tanulmányaikat be kell fejezni, és egyébként utána ezzel a tudással munkát is kell tudni vállalni. De azt gondolom, ez nemcsak a diákok számára fontos, hanem a szülők számára, a családok számára is fontos. Minden család sokat áldoz azért, hogy a gyereke eljuthasson egyetemre vagy főiskolára, aki képes erre és szeretné, hogy ezek után olyan tudás kerüljön a kezébe, amit egyébként ténylegesen hasznosítani is tud.
Tisztelt Képviselőtársaim! Félelmek azonban nem csak a diákok oldalán fogalmazódtak meg. Félelmei a legtöbb magyar családnak a téren is vannak, hogy az elmúlt évek növekvő költségeit figyelembe véve tudja-e majd fizetni jövőre a rezsiköltségeket. Azt gondolom, hogy ezeket a félelmeket is meghallottuk, és ezek a félelmek is értő fülekre találtak a kormánypárti képviselők padsoraiban. Éppen ezért a Fidesz- és a KDNP-frakciók határozott támogatásával a kormány a következő esztendő január 1-jétől 10 százalékkal fogja mérsékelni a gáz, a villamos energia és a távhő árát is. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Tehát azt mondhatjuk, hogy sokak félelmeit tudjuk eloszlatni a következő napokban, és remélem, hogy az ország karácsonyfája alá a többségi frakciók jóvoltából ingyenes felsőoktatás és 10 százalékkal kisebb rezsiköltségek, 10 százalékkal kisebb villany-, gáz- és távhőár kerül a következő esztendőben.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek jegyében kívánok az ország minden polgárának és természetesen minden jelen lévő képviselőtársamnak is békés, áldott karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag új esztendőt.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem