NOVÁK ELŐD

Teljes szövegű keresés

NOVÁK ELŐD
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Hát, beszédes az a rövid válasz, amit a mundér becsületének védelmében meg kellett tenni. Moshatják kezeiket, de felelősségük is van, hiszen behozták ide országgyűlési képviselőnek, lehet, hogy persze fordított a helyzet, Kubatov Gábor hozta be önöket ide az Országgyűlésbe, azokkal a törvénytelen módszerekkel, amelyeket sajnos azóta kormányzati szintre emeltek.
Ezt is szeretném megkérdezni, hogy miért kellett kormányzati szintre emelni, hiszen tudhatjuk jól, hogy vonalkódos módszerrel dolgoztak az úgynevezett nemzeti konzultáció esetében is, ahol nem engedték egyébként, hogy képviselői jogommal élve például betekintést nyerjek az adatfeldolgozás folyamatába. El kellett higgyem, hogy a névre szóló vonalkódokat letakarják a kérdésekre adott válaszok feldolgozásakor, és azt nem szkennelik be valójában.
Bizony, azt láthatjuk, hogy önök politikai védelmet is biztosítanak sok esetben, hiszen a mentelmi jogot egyedül a Jobbik Magyarországért Mozgalom ellenzi. Félő, hogy Kubatov Gábor is emögé bújik, tehát igenis felelősségük van önöknek ebben, hogy saját képviselőjük törvénytelen esetét következmények nélkül hagyják-e, vagy pedig (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) rögtön eltávolítják-e a Fidesz pártigazgatói székéből.
Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem