HALÁSZ JÁNOS

Teljes szövegű keresés

HALÁSZ JÁNOS
HALÁSZ JÁNOS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Köszönöm a kérdéseit. Nagyon fontos kérdések, és jó alkalom ez arra, hogy tisztázzunk a témával kapcsolatosan bizonyos ügyeket.
Először is, úgy gondolom, tisztáznunk kell az alapkérdést. Ebben szeretnék segíteni önnek, önöknek. A felsőoktatásban véleményem szerint az egyik legfontosabb alapkérdés az, hogy tandíj nincs, nem lehet, nem lesz. (Moraj és közbeszólások az MSZP padsoraiból.) Mindaz, amit a felsőoktatásban tettünk és tenni fogunk, ezt támasztja alá, és ebbe az irányba visz.
Az is nagyon fontos, tisztelt képviselő asszony, hogy legyenek a felsőoktatás fejlesztése ügyében olyan közös céljaink, olyan közös alapgondolatok és elvek, amelyeket mindnyájan el tudunk fogadni. Én bízom benne, hogy ön is el tudja fogadni azt, hogy ez a rendszer ne használhatatlan diplomákat bocsásson ki, illetve olyan végzett hallgatókat, akiknek a diplomája alig használható valamire. Nagyon fontos, hogy használható, érvényes tudással kerüljenek ki a hallgatók az egyetemi, főiskolai padsorokból. Ez az egyik fontos alapelv véleményem szerint. Úgy látom, nem tiltakozik.
A másik az, hogy a lemorzsolódás ne legyen ilyen nagy arányú. Ma a lemorzsolódás talán több is, mint 30 százalékos a felsőoktatásban; akik elkezdik, 30 százaléknyian nem végzik el az egyetemeket, főiskolákat. Ez nemzetközi összehasonlításban is nagyon magas arány. Ezt csökkentenünk kell legalább 5 százalék alá.
És van egy harmadik fontos dolog, hogy azok, akiket képzünk, itthon, Magyarországon dolgozzanak. Ez nem jelenti azt, hogy nem mehetnek külföldre, de nagyon fontos az, hogy hosszú távon Magyarországon is hasznosuljon a tudásuk, hisz az adófizetők pénzéből vesznek részt ezen a képzésen.
Mi meghallgattuk a diákok véleményét, figyelembe vesszük a véleményüket, egyeztettünk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) velük, és ezekről az alapelvekről ezután is egyeztetni fogunk (Az elnök újból csenget.), és így folytatjuk a munkát, remélem, közösen.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem