SCHEIRING GÁBOR

Teljes szövegű keresés

SCHEIRING GÁBOR
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm a szót. Egy idézettel szeretném kezdeni: “A válság legfontosabb tanulsága az a felismerés, hogy az idegen tőke beáramlásán nyugvó modell hosszabb távon nem tartható fenn.” Az osztrák jegybank elnöke mondta ki ezt a nagyon fontos tanulságot, ugyanakkor ehhez képest úgy látszik, hogy önök még mindig nem képesek levonni a megfelelő tanulságot a válságból.
Az egyik oldalon folytatják azt a teljesen értelmetlen szabadságharcot, amely óriási költségekbe veri a magyar adófizetőket a nemzetközi vállalatokkal szemben, a másik oldalon pedig teljesen koncepciótlan stratégiai megállapodásokkal szórják a pénzt ezeknek a vállalatoknak. Nem látszik, hogy tudnák azt, hogy mit is akarnak ezekkel a cégekkel. Szükség van a nemzetközi tőkére, ugyanakkor nem lehet arról megfeledkezni, hogy ezeknek a cégeknek részt kell venniük a közteherviselésben annak érdekében, hogy azt az erőforrást, ami az egyetlen létező erőforrásunk maradt ebben az országban, az emberi tőkét fejleszteni tudjuk. Be kell fektetnünk az emberbe, be kell fektetnünk az emberi erőforrásba, ehhez képest önök szétverik a teljes humán szférát. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Mivel? Mivel?) Nem véletlen, hogy hamarosan kezdődik egy tüntetés a Humán Platform szervezésében az önök romboló politikája ellen.
De lássuk a konkrétumokat! Egészségügyre 2010-ben a GDP 4,5 százalékát költöttük, jövőre 3,6 százalékát fogják önök költeni. Oktatásra 2010-ben 5,8 százalékot költöttünk, 2013-ban már csak 5 százalékot kíván költeni a magyar állam.
(16.20)
Ez összességében közel 500 milliárdos forráskivonás. Ha egymás mellé helyezzük azokat a teljesen pazarló és koncepciótlan adókedvezményeket, amelyeket önök a nemzetközi óriásvállalatoknak adnak, akkor azt látjuk, hogy a két összeg megegyezik egymással.
Kivonnak pénzt a humán szférából, ugyanakkor koncepciótlanul szórják az adókedvezményeket (Babák Mihály: Hazudsz!) ahelyett, hogy egy stratégiailag átgondolt viszonyt alakítanának ki. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Mikor ismerik már el végre, hogy az emberbe való befektetés az egyetlen járható út?

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem