DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Picit az az érzésem, hogy egy zajló jogvitában mintha már eleve eldöntötte volna, hogy melyik félnek jut majd végül is az igazságszolgáltatás. Én azt mondom, hogy várjuk ki ezeket a folyamatokat. Nyilvánvalóan a magyar kormány úgy gondolja, hogy a saját álláspontját kívánja megvédeni.
Említette például a távközlési szektort érintő ágazati különadót. Itt a Bizottság arra hivatkozik, hogy ki lehet vetni igazgatási szolgáltatási díjat abban az esetben, ha az a díj egyébként a hírközlési engedélyezési hatóság eljárásait finanszírozza. Tehát nagyon egyértelműen itt nem díjról van szó, nem igazgatási szolgáltatási díjról van szó, hanem egy adóról. A neve is az egyébként: ágazati különadó, amelyik a távközlési szektort érinti, vagyis egy közteher.
A Bizottság ugye említi még ebben az esetben azt is, hogy ez bizonyos piaci szereplőket erősebben érint vagy akár a külföldi tulajdonú vállalatokat erősebben érinti. Itt meg azt kell látni, hogy a különböző ágazati adók esetében a különböző ágazatokban eltérő egyébként a hazai tulajdonú vagy a külföldi tulajdonú vállalatok aránya. Nyilvánvalóan egy általános adó mindenkire kiterjed, és nem tekinthető ilyen értelemben diszkriminatívnak.
Nos, úgy gondolom, ilyen és ehhez hasonló a többi terület is, amit említett, és azt javaslom, hogy várjuk meg a Bizottság és utána pedig majd akár az Európai Bíróság ítéletét is.
Köszönöm a figyelmet.
(17.00)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem