SZILÁGYI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Államtitkár úr, nem nagyon tudott meggyőzni. Úgy látszik, akkor ismét egy supermannel van dolgunk, egy ilyen fontos projekt vezetője még négy társaságban fontos tisztséget vállal be. (Zaj. - Az elnök csenget.) Ön szerint ezt el lehet látni felelősségteljesen? Biztos, hogy nem.
Az, hogy nem haveri és baráti mutyik miatt került ez az ember esetleg az élére, hadd hívjam föl az ön figyelmét arra, hogy Lehrner Lóránt már 2007 és 2009 között közös cégben, az EU Navigátor Korlátolt Felelősségű Társaságban együtt volt Cser-Palkovics András feleségével ebben a cégben. Valószínűleg nem volt ilyen ismeretség.
Azt mondja, hogy a program gyorsítása érdekében történt ez a dolog, és milyen jól halad. Ön szerint valóban jól halad ez a program? Csak egy példát mondok: a csehek és a románok már 2010-ben benyújtották a pályázatukat Brüsszelnek, azt a pályázatot, amit most önök majd 2013-ban akarnak benyújtani. Valóban úgy néz ki, hogy nagyon jól halad.
Szerintem fölül kell vizsgálni ezt a helyzetet, és önöknek le kellene vonni a megfelelő konzekvenciákat ezzel a projekttel kapcsolatosan, hogy végre Magyarország ismét ne hátrányt szenvedjen egy ilyen valóban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) kiemelt fontosságú projektnek az esetében. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem