OSZTOLYKÁN ÁGNES
OSZTOLYKÁN ÁGNES
OSZTOLYKÁN ÁGNES (független): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Én egy kicsit nagyobb alázatosságot vártam volna önöktől, mint amit itt hallani lehetett. Egy kicsit nagyobb alázatosságot azért, hogy talán vannak még ebben az országban pedagógusok, akik most ülnek a számítógépük, a televízió, bármi előtt, és nézik, hogy mi miről is beszélünk. Egy kicsit nagyobb alázatosságot akkor, amikor fontos dolgokról döntünk, és önök megint dobálják a labdát, a Fidesz a szocialistáknak, és talán a szocialisták mértékkel, de vissza a Fidesznek.
Azt gondolom, hogy maguk mindig olyan nagy szavakat tudnak használni, hogy ezek milyen fontos dolgok, és hogy mennyire megalapozott és milyen jó. Hoffmann Rózsa államtitkár asszonytól már nem tűnik fel számunkra az, hogy ellentmond magának 2010-hez képest. Lehet, hogy ő már elfelejtette, hogy akkor a kampányban mit ígért, még jó, hogy mondjuk, én meg Dúró Dóra nem felejtettük el ezt az ígéretet.
Azt kell mondanom önöknek, hogy a pedagógus-életpályamodell meghirdetése volt az egyetlen pozitívum, amit ezen kormányzat oktatáspolitikájának a javára lehet írni. Semmi más pozitív dologról nem tudok beszámolni, és sajnos, itt állunk augusztus 26-án, az én gyerekemnek ma kellett átvenni a tankönyveit, készül az iskolára, bent vannak a tanszerek a szobájában, saját maga ragasztja a vignettákat a füzetére, készül az iskolára, miközben én itt állok vagy itt töltöm a napot egy olyan tempóban, ami már lassan egy ilyen burleszkfilmhez kezd hasonlítani, amikor reggel 11-kor kezdünk egy bizottsági üléssel, majd elkezdődik a plenáris általános vita úgy ebben a teremben, hogy mi ülünk néggyel arrébb és vitatkozunk a módosító indítványokon, tehát tulajdonképpen a miniszteri expozé nélkülünk zajlott le. Lehet, hogy Hoppál képviselőtársamnak volt ideje itt ülni, én nem tudok egyszerre két helyen lenni, nagyon sajnálom. (Csenger-Zalán Zsolt: A képviselőtársai hol vannak?)
Azt gondolom, hogy megint az látszik, hogy fejetlenül, az időt nem kihasználva, ezt a feladatot nem végrehajtva, nem teljesítve, megint elénk löktek valamit. Úgy van ez az egész beállítva, ahogyan Dúró Dóra képviselőtársam tökéletesen megfogalmazta, hogy az van eladva a magyar pedagógustársadalomnak, az van eladva ennek a népnek, hogy maguk a hősök, akik itt dolgoznak augusztus 26-án, miközben egy nagyon régen beígért tervüket vagy ígéretüket próbálják megvalósítani. De még az sem sikerült, hiszen önök egy olyan gazdaságpolitikát folytattak, amire az oktatási államtitkárságnak nem volt ráhatása, és én emlékszem azokra a mondatokra, azokra az összesúgó beszélgetésekre a köznevelési törvény megszavazása kapcsán, amikor fideszes oktatáspolitikusok azt mondogatták egymásnak, hogy nem kellene hogy benne legyen a törvényben az életpályamodell, mert nem lesz rá pénz. Tehát nem én voltam az egyetlen képviselő, aki a falra festette az ördögöt, hanem számos olyan ember ül itt a teremben, aki soha nem fogja ezt ugyan bevallani ezen a plenáris ülésen, de ő is tudta és hitte, hogy nincs pénz és nem lesz pénz az életpályamodellre. (Dr. Hoppál Péter: És lett! Miről tetszik beszélni?) Igen, az egyik szemem sír, a másik pedig nevet, 60 százalékkal megemelik a pedagógusok bérét, örülök, köszönjük, igen, a pohár az én meglátásom szerint félig tele van, ezért állok itt.
Kiterjesztik mindezt a pedagógiai szakszolgálatokra, a gyermekvédelmi intézményekre és a pedagógiai szakmai szolgáltató intézményekre. Örülök, köszönöm. Egy nagyon fontos kérdés: mi van azokkal az emberekkel, akik a pedagógus munkáját segítik, de nem pedagógus-munkakörben dolgoznak? A pedagógiai asszisztens, a logopédus, az iskolapszichológus (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), az úszómester, a dajka - velük mi lesz, tisztelt államtitkár asszony?
Köszönöm szépen.
