DR. LENHARDT BALÁZS

Teljes szövegű keresés

DR. LENHARDT BALÁZS
DR. LENHARDT BALÁZS (független): Nem tudom természetesen elfogadni ezt a választ. Államtitkár úr, elképesztő, amit itt összehordott, hogy önök milliók fájdalmát vették semmibe, köpték le, gyalázták meg, és utána még nekem rója föl, hogy én megsértettem ezeket a tehetséges művészeket, a Back II Black zenekar korábbi dalszerzőjét többek között, akinek sorolta itt az érdemeit. Ez a dal igenis egy gyalázat volt.
A másik felvetésére pedig azt tudom mondani, hogy ha biztosítanák a függetleneknek, hogy ne csak havonta egyszer és felváltva, mert összesen egy interpellációt tudnak elmondani, akkor talán nem fordulna elő az a helyzet, hogy a május végén beadott interpellációt kénytelen legyek augusztusban elmondani, mert korábban nem kaptam erre szót. (Az elnök csenget.)
Úgyhogy a nemzetpolitikán gondolkozzanak inkább, mint hogy ezeket a kifogásokat sorolja. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem