GŐGÖS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszterelnök-helyettes Úr! Remélem, konzultáltak; nyilván a címből kiderül, hogy mire vagyok - nem én, hanem az érintett termelők kíváncsiak.
Miután levonult a dunai árvíz - ahol nagyon aktív szerepet vállalt a miniszterelnök, hiszen végigvonult az árvízzel -, úgy tűnik, minthogyha elfeledkezett volna a kormány azokról a mezőgazdasági termelőkről, akiket komoly kár ért. Ezek a termelők július 22-én fordultak Bakondi úrhoz azzal a kéréssel, hogy azokat a káraikat, amik nem nagyvíz járta területen, tehát nem töltésen belüli területen, hanem az adott árvíz mérete miatti egyéb területeken keletkeztek, valamilyen módon térítsék meg. Konkrétan három település termelői kerestek meg: Mecsér, Dunaszentpál és Dunaszeg termelői, ahol több százmillió forintos kár van, hiszen óriási területeket kellett hagyni elönteni ahhoz, hogy maguk a települések megvédésre kerüljenek, ami teljesen érthető, de gondolom, az is érthető, hogy akik ezeket a károkat elszenvedték, és több embernek adnak megélhetést, nagyon-nagyon nehezen tudják elindítani az őszi tevékenységüket e nélkül a finanszírozás nélkül.
Én azt is tudom, hogy vannak jogi problémák bizonyos káresemények kapcsán a kártérítésnél, de szerintem ez a méretű árvíz egy olyan helyzet volt, amit nem lehet a kárenyhítési alapra bízni, hiszen az az alap erre alkalmatlan. Ezt személyesen a miniszterelnök nyilatkozta nekik ott, a helyszínen, amikor látták, hogy milyen óriási károk keletkeztek.
Én azt szeretném kérdezni a miniszterelnök-helyettes úrtól, hogy annak ellenére, hogy Bakondi György nem volt hajlandó még válaszolni sem a levelükre, hajlandók-e velük egyáltalán szóba állni, és megtéríteni azokat a valós és - még egyszer mondom - nem árvízi területen keletkezett káraikat.
Köszönöm szépen, és várom a megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem