HIRT FERENC

Teljes szövegű keresés

HIRT FERENC
HIRT FERENC (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A gyermekek egészséges fejlődésének egyik alapfeltétele az egészséges étkezés. A mélyszegénységben élő gyermekek közül otthon sokan nem jutnak megfelelő mennyiségű egészséges táplálékhoz. Nagy jelentőségű az ingyenes közétkeztetés, amelyben a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő bölcsődés, óvodás és általános iskolás gyermekek részesülhetnek. Problémát jelent az is, hogy a rászoruló gyermek étkeztetése az iskolai szünet alatt is megoldott legyen.
2011-ben és 2012-ben is támogatásban részesülhettek azok a települési önkormányzatok, amelyek vállalták, hogy a nyár folyamán melegétkeztetést biztosítanak a rászoruló gyermekek számára. A kitűzött cél a legalább napi egyszeri melegétkezés. Ennek megvalósítására 2011-ben és 2012-ben is egyaránt 2,4 milliárd forint költségvetési forrás állt rendelkezésre. A 2011-ben bevezetett új rendszerben több változás is bevezetésre került a korábbi, az egyes települések helyzetét figyelmen kívül hagyó támogatáshoz képest. Az új rendszerben így mód nyílt a települési önkormányzatok eltérő helyzetének értékelésére, az önerő bevonására a leghátrányosabb és hátrányos helyzetű településen élő, rászoruló gyermek fokozott támogatására.
A 2011. évhez képest 2012-ben további jelentős változás volt, hogy az egészségesebb táplálkozás érdekében készétel formájában kellett biztosítani az étkeztetést. Az egy rászoruló gyermekre jutó támogatás napi összege 440 forintra növekedett, amely majd’ 20 százalékos növekedés a 2009 óta változatlan 370 forinthoz képest. 2012-ben a támogatás elnyerése érdekében minden önkormányzatnak vállalnia kellett, hogy 30 százalékban helyi kistermelő, mezőgazdasági vállalkozó által megtermelt vagy előállított alapanyagból készült ételt biztosít ebédre. Így amellett, hogy egészségesebb étel kerül a gyermekek tányérjába, a kistermelőket is, a mezőgazdasági vállalkozókat is támogatjuk.
Tisztelt Államtitkár Úr! Az elhangzottak tükrében kérdezem, a kormány milyen mértékben támogatta az idei évben a gyermekek nyári étkeztetését. Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem