VARGA MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Úgy tűnik, hogy a történelem ismétli önmagát, hiszen 1998-ban az akkori Fidesz-kabinet egyik első lépése volt, hogy miután törlesztettük az IMF akkor korábban, az akkori előző kormány által felvett hitelét, megköszöntük az IMF együttműködését, majd ezek után az ország a saját lábára állt, és a gazdaságpolitikai döntéseit 1998-tól önállóan hozta meg. Jól tudjuk, 2008-ban visszakerültünk oda, ahonnan 1998-ban indultunk, hiszen 2002 és 2008 között olyan gazdaságpolitikai lépések és döntések születtek, amelyek egyenesen vezettek vissza bennünket az IMF kezei közé.
Az a gazdaságpolitika és a gazdaságtörténet dolga lesz, hogy elemezze majd, vajon mi is történt az országban 2002 és 2008 között, hiszen emlékezzünk rá, 2002-ben még az ország azon országok között volt, amelyek elsőként vezethették be a korábbi volt szocialista országok között az eurót. Emlékezzünk rá, ebben a parlamentben, ebben a Házban is konszenzus volt abban a tekintetben, hogy Magyarország legkésőbb 2007-ben képes lesz arra a gazdasági teljesítménye alapján, hogy euróval tudjon fizetni. Még emlékezhetünk rá, Medgyessy Péter és László Csaba volt az a Szocialista Párt részéről, akik azt mondták, hogy legkésőbb 2008. január 1-jén ez megtörténik. És ez nem történt meg, sőt 2008-ra a helyzet annyira súlyos lett, hogy Magyarországot a piac nem finanszírozta, Magyarország visszakerült tehát annak, a Valutaalap, az Európai Unió és a Világbank által alkotott trojkának a finanszírozására, amelyik képes volt akkor kiváltani a piaci finanszírozás hiányát.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tudjuk, hogy ha valaki elveszíti a munkáját, akkor milyen rendkívül nehéz helyzetbe kerül. Magyarország gazdaságpolitikai értelemben került ilyen nehéz helyzetbe 2008-ban, hiszen képtelen volt törleszteni a lejáró adósságát, és képtelen volt megújítani azokat a hiteleket, amelyeket korábban felvett, ezt csak nemzetközi segélyszervezetek segítségével tudta megtenni. Igen, igaz tehát a mondat, hogy 2008-tól kezdődően Magyarországot az előző kormány gazdaságpolitikai gyakorlata lélegeztetőgépre kapcsolta, csak az IMF segítségével voltunk képesek ezeket a törlesztéseket végrehajtani.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd tájékoztassam önöket arról, hogy ennek a hitelnek - amely, ahogy frakcióvezető úr is utalt rá, 20 milliárd euró értékben és 12,9 milliárd euró lehívott értékben történt meg - a törlesztésére 2013. augusztus 12-én sor került.
(14.00)
Ennek az összegnek a felhasználását az államadósság kezelése és törlesztése, valamint a bankrendszer stabilitásának az elősegítése töltötte ki, hiszen emlékezzünk rá, az előző kormány döntése volt az, hogy három bank, az FHB, az OTP és a Magyar Fejlesztési Bank kapott ebből olyan feltőkésítést, amire ezt az összeget felhasználták.
Az előtörlesztés - ezúton is szeretném elmondani - nem igényelt többletforrást, nem igényelt többletköltséget, sőt annak a kamatnak a megtakarítása, ami az IMF-hitelen lett volna és annak az előtörlesztési rendelkezésre állási díjnak a megtakarítása körülbelül 3,5 milliárd forint közvetlen megtakarítást jelent a magyar adófizetők számára. Szeretném cáfolni azt is, hogy bármiféle előtörlesztésre lenne szükség. Nincs ilyenre szükség. Az Államadósság Kezelő Központ a maga kibocsátási naptára alapján már az év első felében azokat a forrásokat begyűjtötte, amelyekből ez a hitel, ez az előtörlesztés többletfinanszírozás nélkül is megvalósítható.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Sokkal fontosabbnak érzem azonban én is ennek a gazdaságpolitikai jelentőségét. Jól láthatjuk, hogy Magyarország könnyen kerülhetett volna abba a helyzetbe, mint amelyben most Görögország van. Az elmúlt napokban a német pénzügyminiszter éppen arra utalt, hogy Görögország számára újabb mentőcsomagot készítenek elő, mert hiába tartotta be a Valutaalap, az Európai Központi Bank és az Európai Unió előírásait, a görög gazdaság, a görög államháztartás képtelen kijönni abból a helyzetből, amibe az ottani kormányok rossz döntései hozták.
Magyarország ezt az utat elkerülte. Magyarországon, ahogy itt el is hangzott, kereset- és bérnövekedés, a jövedelmek növekedése, a gazdasági teljesítmény növekedése, a recesszióból való kikerülés a jellemző. Minden reményünk és minden esélyünk megvan tehát abban a tekintetben, hogy Magyarország maga mögött hagyjon egy rendkívül rossz korszakot, Magyarország maga mögött hagyja a felelőtlen döntések korszakát, és Magyarországot egy stabil növekedési pályára tudjuk állítani. 2013 már ennek az éve lesz.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem