SZILÁGYI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Gondolom, ön fog válaszolni.
Miközben hosszú hónapok óta foglalkoztatja a széles körű közvéleményt a korábbi kormányok prominenseit is behálózó Portik-ügy, megmagyarázhatatlan módon önök igyekszenek kitérni az érdemi felelet elől, a Kincsem Park áldatlan sorsát érintő kérdéseim elől, annak ellenére, hogy Portik kapcsolatrendszere ebben az ügyben is jól érzékelhetően érdemi befolyással bírt.
A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft. nemcsak a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok alatt, hanem így az Orbán-kormány utolsó évében is minden látható eredmény nélkül nyelte és nyeli el jelenleg is a milliárdos volumenű állami forrásokat.
Amint az nyilván ön előtt is ismert, a nevezett társaságnál a kormányváltást megelőzően öt éven át az a Vajtó Lajos volt vezető tisztségviselő, akinek a közvetítésével Portik Tamás felajánlotta szolgálatait Szilvásy Györgynek, a Gyurcsány-kormány titokminiszterének.
Nagyon furcsának tartom, hogy a lóversenypálya területét érintően jelenleg is folyamatban lévő peres eljárásokban a közvagyon képviselője számomra ismeretlen okból kifolyólag, de megítélésem szerint a közérdekkel súlyosan ellentétes álláspontot képvisel az egyik peres fél kétes hírű felszámolójával, a Ratis Kft.-vel közösen. Azzal a Ratis Kft.-vel, amelyhez kapcsolódó személyek neve már a Hajdú-Bét Rt. törvénysértésekről elhíresült felszámolásában is felmerült.
Ebben a perben a Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft. meglepő módon még a Ficsór Autóház Kft.-vel is együttműködik abból a nyilvánvaló megfontolásból, hogy ne derülhessen fény arra, hogy egy szintén jól ismert, az MSZP budapesti X. kerületi önkormányzati frakciójából is kizárt, volt MSZP-s önkormányzati képviselő, Ficsór János milyen körülmények között szerezte meg a Kincsem Park ingatlanának egy igen jelentős részét a Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft.-től.
Az üggyel kapcsolatban több írásbeli kérdést tettem fel. A lovassportot szavakban támogató kormányzati kommunikáció mellett, enyhe kifejezéssel élve is, meglehetősen visszatetszőek az érintett szaktárcáknak a problémát elodázó, érdemi kérdéseket megkerülő, elfogadhatatlan, a tényekkel ellentétes, dezinformáló jellegű válaszai, különösen egy olyan ügyben, amelyben kifejezetten az elmúlt kormányokhoz köthető üzleti körök és kapcsolatrendszerek jelenléte mindenki számára jól láthatóan és nyilvánvalóan körvonalazódik.
Kérdezem tehát tisztelt államtitkár urat, hogy milyen érdekek és üzleti megfontolások állnak valójában az ügy hátterében. Várható-e, hogy a Kincsem Park helyzetének azonnali rendezését a kormányzat zászlajára tűzi, és mindent megtesz a köztulajdon védelme, valamint a további károsodástól való megóvása érdekében? Miért igyekeznek ellehetetleníteni a törvénysértések feltárását szorgalmazó érintetteket ahelyett, hogy együttműködnének velük a korábbi MSZP-s kormányzathoz köthető személyek miatt kialakult áldatlan helyzet mielőbbi megoldásában?
Várom megtisztelő és lehetőleg érdemi válaszát. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem