DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Én már említettem az egyenes kérdésre egyenes választ. Egyrészt van támogatás a kereskedők számára, ahogy említettem, 50 ezer forint gépenként, és a másik lépés, amit teszünk, éppen a verseny erősítése, ezért utaltam arra, hogy most már nem három, hanem hat pénztárgép is elérhető, ami jelzi azt is, hogy a kezdeti vagy ezelőtt egy hónappal még 160 ezer plusz áfa értékben lehetett online bekötésre alkalmas pénztárgépet kapni, most már 120 ezer forintnál tartunk. Tehát ebből következően azért a verseny erősödése elősegíti azt (Szilágyi György közbeszól a karzatról.), hogy ne legyen a vállalkozások számára elviselhetetlen teher. Ugyanakkor hadd tegyem hozzá: az alapvető cél az, hogy a gazdaság fehéredjen, az alapvető cél az, hogy az áfabevételeknél tapasztalható 500 milliárdos kiesés ne terhelje a magyar gazdaságot.
Köszönöm a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem