DR. LENHARDT BALÁZS

Teljes szövegű keresés

DR. LENHARDT BALÁZS
DR. LENHARDT BALÁZS (független): Köszönöm szépen. Most ahhoz szeretnék szólni, aki saját bejelentése szerint tegnap estétől kezdve egy hajtóvadászatot indított azok ellen, akik a Ferencváros–MTK mérkőzésen “In memoriam Csatáry László” feliratot feszítettek ki a Puskás Ferenc Stadionban. Ez a személy Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club labdarúgó-szakosztályának a vezetője és a klub elnöke, csak hát Kubatov Gábor a parlamentben a legritkább esetben található meg. Az itteni aktivitását mutatja, hogy a parlament.hu adatai szerint 2006 óta összesen egy alkalommal szólalt fel, de ahogy a Ferencváros-szurkolók is nyílt levelükben közzétették, az emberi jogi bizottságnak, amelynek tagja, már évek óta nem vesz részt az ülésein. Úgyhogy nyilván más halaszthatatlan közfeladatok foglalkoztatják, de reméljük, ezek a szavak majd el fognak jutni így is a fülébe.
Erről az ominózus esetről beszélnék, de nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy a Ferencváros a jelenlegi állapotában fénysebességgel távolodik attól a helyzettől, amire pedig Kubatov maga is oly szívesen szokott hivatkozni, ez az erkölcs, erő, egyetértés szellemisége és az az 1899 óta íródó tradíció és történelem, amely Magyarország legnépszerűbb klubját, ezt a huszonnyolcszoros labdarúgó-bajnokcsapatot jellemzi. A jelenlegi kezdő, illetve pályára lépő ferencvárosi csapatban általában 4-5 magyar szerepel összesen, a többiek mindenféle jöttment zsoldosok, akiket az egyik szezonban megvesznek, utána elküldenek, jön helyettük más, és semmiféle olyan kohéziót nem jelent, mint régen, hogy a ferencvárosi, illetve a magyar tehetségeknek biztosítana egy olyan bemutatkozási lehetőséget, szűk kivételekkel, ami naggyá tette ezt a klubot.
Csatáry Lászlóról beszéljünk akkor, mert ez az egész eljárás, ami történt, elképesztő. Tehát annyit kell róla tudni, hogy 99 évesen most, augusztus közepén hunyt el Csatáry László, akit egyesek háborús bűntettek elkövetésével gyanúsítanak. Amit biztosan tudunk, hogy őt 1948-ban a csehszlovák vérbíróság statáriális eljárásban pár óra alatt halálra ítélte az állítólagos kassai gettó területén elkövetett gyilkosságokért. Később ezt életfogytiglani ítéletre módosították, de azért emlékezzünk vissza, hogy az ilyen jellegű bíróságok ítéletére mennyire lehet alapozni. Ott van egy kicsit jobban körüljárt és bemutatott téma, Wass Albert író, czegei Wass Albert elítélése szintén a román hatóságok által, ami egy hasonló koncepciós eljárás keretében zajlott le pár óra alatt, és bizonyosodott be, hogy ártatlan volt.
(10.50)
Csatárynak - aki Kanadába kapott később bevándorlási engedélyt, ahol tisztázták is őt e vádak alól - a szerepéről egyébként nagyon keveset tudunk. A Simon Wiesenthal Központból ideérkező Efraim Zuroff szerepében egy hajtóvadászat indult az idős és beteg ember ellen, és könnyen lehet, hogy ez a fajta meghurcolás vezetett el a nemrégiben bekövetkezett halálához.
Igazából a vád leginkább az egykori szemtanúk visszaemlékezésein és tanúvallomásain alapult, ami ilyen távlatból azért enyhén szólva is megbízhatatlan.
Csatáry Lászlót a jelenlegi eljárás során nem ítélték el, ezért teljesen érthetetlen, hogy milyen alapon szabott ki az MLSZ 800 ezer forintos büntetést, amit most Kubatov a transzparenst kifeszítő szurkolókon szeretne bevasalni. Mert azt kell mondjam, hogy az ártatlanság vélelme a hatályos jogszabályok alapján megillet mindenkit, amíg nem normális eljárás keretében - aminek nem nevezhető a beneši diktátumokat és a kollektív bűnösség elvét ma is jogszabályokban fenntartó Csehszlovákiában megtörtént eljárásra… -, tehát addig ezt vélelmeznünk kell.
Milyen bűnt követtek el azok, akik egy elhunyt magyar emberre merészeltek emlékezni? Tehát felháborító ez az egész ügy, és felháborító, hogy az MLSZ azt gondolja (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy ilyen alapon meg lehet büntetni egy klubot...

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem