DÚRÓ DÓRA

Teljes szövegű keresés

DÚRÓ DÓRA
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szomorú adat látott napvilágot néhány nappal ezelőtt, ugyanis a magyarság körében nem növekedett a születések száma, hanem 2012 első félévéhez, ugyanezen időszakhoz viszonyítva 4,5 százalékkal csökkent. Nem hozták meg tehát a fiatalok gyermekvállalási kedvét azok az intézkedések, amelyeket az Orbán-kormány foganatosított. Pedig nem a fiatalokat kell okolnunk, hiszen ha ma megkérdezzük magyar ifjainkat, hogy hány gyermeket terveznek, bizony azt válaszolják, hogy nagycsaládot, tehát legalább 2,5 gyermeket szeretnének átlagosan, és ebből jó, ha egy vagy kettő meg tud születni.
Európában ez nincs így. Tehát ne gondoljuk azt, hogy egész Európa válságához csatlakozik Magyarország ebben. Európa többi országában nem ezt válaszolják a fiatalok, ott nem is terveznek sok gyermeket, a mi fiataljaink azonban szeretnének, csak nem tudják vállalni a tervezett gyermekeket. Mindez azért is van, mert a szülőképes korú nők körében, a 30-34 évesek között egyharmad a gyermektelenek aránya, a 35-39 évesek között pedig egyötöd. Ez igen magas szám. A KSH egyik jelentéséből is kiderül egyébként, hogy a nagyszüleink generációjában ilyenkor már szinte alig lehetett találni gyermektelen nőket. Az anyai életkor kitolódása miatt van tehát egyrészt az, hogy ennyire visszaesett a születésszám, hiszen két generációval ezelőtt eddigre már szinte be is fejezték a családok a gyermekvállalást, mire jelenleg elkezdik a magyar családok.
Kopp Mária is rávilágított kutatásaival arra, hogy mind pszichológiailag, mind biológiailag a legmegfelelőbb kor a gyermekvállalásra az édesanya 20 és 30 éves kora között van. Ehhez képest Magyarországon az anyák életkora az első gyermek megszületésekor majdnem 29 év. Láthatjuk tehát, hogy nem vállalják, abban az életkorban nem tudják világra hozni gyermekeiket, amikor ez a legideálisabb lenne számukra. Mindehhez hozzájárul az is, hogy a házasságok válságban vannak, hiszen ma már szinte minden második gyermek házasságon kívül születik. Pedig, szintén a KSH statisztikáiból tudjuk, a szülőképes korú, házasságban élő nők minden esetben, minden korosztályban több gyermeket hoznak világra, mint a házasságon kívül élők. Mindez azért van, mert a nők úgy érzik magukat biztonságban, ha házasságban élnek.
Mindazonáltal a médiatörvény sem tett az ellen, hogy a különböző, főleg a két kereskedelmi tévécsatorna által a házasságot lejárató műsorok megszűnjenek. Elképesztően károsak a fiatalok gondolkodására azok a műsorok, amelyek a házasságot valamiféle bohózatként mutatják be, és olyan komolytalanná teszik, hogy egy sztárt kiválasztanak, és ő néhány hét alatt akár 10-15 hölgyből, illetve férfiból választja ki azt, hogy kivel kíván házasságot kötni. Azt gondoljuk, hogy ilyen műsorokra nem lenne szükség, és nemhogy szükség nem lenne, egyszerűen nem lenne szabad ilyen példákat mutatnunk a fiataljaink számára.
Ha a gyermekvállalási kedv meg is marad, tehát a későbbi generációk szintén azt az 1,3 gyermeket vállalják, amit a mostani generáció, 2021-re akkor is 72 ezerre csökken a születésszám a mostani, majdnem 90 ezerről, csak azért, mert addigra már kevesebben lesznek a szülőképes korú nők. Tehát nem elég az, hogy megtartsuk azt a szintet, ami most van a fiatalok körében, hanem egy elképesztő mértékű emelkedésre lenne szükség és arra, hogy időben megszülessenek ezek a gyermekek, mert akkor tudjuk ezt a demográfiai vészkorszakot lezárni. 2011-ben az Európai Unió tagállamai közül Magyarország a harmadik leggyorsabban fogyott. Voltak olyan európai uniós országok, amelyek már a születésszámot tekintve is magasabb lakosságszámot tudtak elérni, Magyarország viszont nagyon le van maradva e tekintetben. Ahogy említettem, a sereghajtók közé tartozunk, és nagyon fontos lenne, hogy ezen változtassunk, hiszen ez Magyarország legnagyobb nemzetstratégiai problémája. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
(10.40)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem