DR. VARGA ISTVÁN
DR. VARGA ISTVÁN
DR. VARGA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Európa legszomorúbb sorsú nemzete tagjaként, a magyarként, megdöbbenéssel hallgattam a strasbourgi vitát. Megdöbbenéssel és megrökönyödéssel és rendkívüli szomorúsággal.
Szomorúan hallgattam, mert azt gondoltam, hogy ez alatt a huszonvalahány esztendő alatt a rendszerváltozás óta történt ebben az országban valami.
Arra gondoltam, amiről Rogán frakcióvezető úr beszélt, és aki egy picit illúziót is kergetett, amikor az expozéját elmondta.
Arra gondoltam, hogy vannak olyan sorskérdéseink, vannak olyan fontos, alapvető kérdések, amelyekben a patkó mindkét oldalán egyetértünk. (Dr. Józsa István: Vannak.) Egyetértünk akkor, olyan helyzetben, amikor egy mondvacsinált fércmű született az Európai Parlamentben, ezt mindenki tudja, ez a Tavares- vagy Tovaris-jelentés, amelynek a valóságtartalma egyenlő a zéróval. S amellyel kapcsolatosan miniszterelnök úr, és itt természetesen büszkeség töltött el, hogy végre ennek az országnak van olyan miniszterelnöke, aki megvédi a nemzetet, megvédi ezt a tragikus sorsú országot, és megvédi azokat a magyarokat, akik önszántukon kívül a határon kívül rekedtek. És akik szintén megdöbbenve hallgatták a vitát, és hallgatták azokat a képviselőket, akik még miniszterek is voltak eléggé el nem ítélhető módon. Hiszen Bokros Lajos miniszter volt, a most felszólalt Molnár Csaba számomra megdöbbentő módon miniszter volt, és Göncz Kinga - Göncz elnök úrnak az édes kis leánya - pedig külügyminiszter volt, a patkóban ült. Ezek az emberek a magyar nemzet tagjaként szembefordultak Magyarországgal, a magyar emberekkel (Dr. Józsa István: A magyar emberek védelmében!), és szavazatukkal hozzájárultak ahhoz a gyalázatos jelentéshez, amelynek egyébként semmilyen kötőereje nincs, ahogy Martonyi miniszter úr elmondta. Ez egy politikai nyilatkozat, és egy politikai vita során is született. De mindettől függetlenül természetesen igenis óriási jelentősége van, és ezt mindenki tudja, hogy 2013-ban…, és az érzelmeimnek a másik része: arra gondoltam, amikor Antall József miniszterelnök úr először beszélt nekünk lelkesedéssel Schumanról, Gasperiről, amiről most frakcióvezető úr is beszélt, az Európai Unióról, nem hiszem, hogy ilyen Európai Unióra gondolt Antall József, vagy mindannyian ilyen Európai Unióra gondoltunk. Egészen másra gondoltunk. Hol vannak itt, képviselőtársaim, a keresztény értékek, hol van az az Európa, hol vannak azok a katedrálisok, amiről Márai Sándor oly szépen beszélt? Sehol.
Maradjunk abban, hogy ez a mostani Európai Parlament egy hitvány, silány, tehát semmi köze nincs az ezeréves Európához, semmi köze nincs ahhoz a Magyarországhoz, ahhoz a nemzethez, amelynek a történelme valóban nagyon tragikus volt, de ahogy Tamási Áron mondotta volt, hősi volt és költők tollára méltó. És igen, mi ezer esztendőn keresztül védtük a kereszténységet, saját vérünkkel védtük Európát, és ennek a következménye vagy “jutalma” ez lett.
Azzal kezdtem, hogy Európa legtragikusabb sorsú nemzete vagyunk. Így van, képviselőtársaim, és azzal szeretném folytatni, amit az alaptörvény vitájánál már elmondtam, és ez lenne a mondandómnak a lényege. Azt mondtam, hogy Magyarországnak, a magyar nemzetnek, Európa volt hatodik legnagyobb államának ekkora területtel, ilyen fogyó népességgel, amelyet mindig, minden egyes alkalommal a legmocskosabb módon “fogy a magyar” címzettel emlegetnek a szocialisták és a liberálisok, hogy egyre kevesebben vagyunk, tehát képviselőtársaim, nincs a magyar nemzetnek tovább hová hátrálni. Azok a politikusok, akik a rendszerváltozás után 23 esztendővel nem tanultak Kun Bélából, nem tanultak Károlyi Mihályból, azoknak nincs helyük a magyar parlamentben.
Köszönöm a figyelmüket. (Nagy taps a kormánypártok soraiban.)
