FARKAS FLÓRIÁN

Teljes szövegű keresés

FARKAS FLÓRIÁN
FARKAS FLÓRIÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ahogyan ez már az imént elhangzott, cigányügyben is támadás érte hazánkat, és mindez a hazugságot tartalmazó úgynevezett Tavares-jelentés úgy készült el, hogy erről a törvényes magyarországi cigány képviseletet nem kérdezték meg. Ezért aztán úgy gondoltuk, hogy nyílt levélben fejtjük ki álláspontunkat az Európai Parlament elnökének, Martin Schulz úrnak. Helyesnek tartjuk, ha az ellenzéki padsorokban is hallanak arról, hogy mi az, amit Martin Schulznak, az Európai Parlament elnökének álláspontként az Országos Roma Önkormányzat megküld. Úgyhogy kérem, engedjék meg, hogy ismertessem önökkel ezt a levelet.
“Európai Parlament elnöke, Martin Schulz úr részére. Az Országos Roma Önkormányzat nyílt levele az Európai Parlament Tavares-jelentése kapcsán. Tisztelt Elnök Úr! A magyarországi roma nemzetiség törvényes képviseletének vezetése megdöbbenéssel fogadta azokat a vádakat, amelyekkel az Európai Parlament illeti Magyarországot a Tavares-jelentés elfogadásával. Az Országos Roma Önkormányzat különösen méltánytalannak tartja a jelentés rasszizmusra és cigányellenességre utaló részeit, amelyek azt a látszatot keltik, hogy Magyarországon Orbán Viktor miniszterelnök személyesen felel a jelenségekért. A magyarországi cigányság nevében az ORÖ ezennel visszautasítja a hamis vádakat, és egyben jelzi, hogy a jelentés készítői semmilyen módon nem kérdezték meg az ORÖ véleményét a magyarországi rasszizmus és a romaellenesség témájában álláspontjuk kialakítása előtt.
(20.50)
Csak nyílt politikai ellenszenvek alapján igaztalanul sztereotip állításokat fogalmaztak meg, minden tárgyszerűséget nélkülözve. Visszautasítjuk a Tavares-jelentés cigányellenességre vonatkozó megállapításait, mert Orbán Viktor kormánya volt az első Európában, aki adminisztratív szinten önálló kormányzati szakpolitikává tette a roma integráció kérdését. Visszautasítjuk a Tavares-jelentés rasszizmusra vonatkozó megállapításait, mert az Orbán Viktor vezette pártszövetség adja az Európai Parlament egyetlen roma származású képviselőjét, amely pártlistára több millió magyar állampolgár adta le szavazatát. Visszautasítjuk a Tavares-jelentés cigányellenességre vonatkozó megállapításait, mert Orbán Viktor kormánya kezdeményezte az európai roma stratégia elfogadását, és elsőként adott nemzetiségi roma stratégiát az EU elnökségének Magyarország által betöltött időszakában. Visszautasítjuk a Tavares-jelentés rasszizmusra vonatkozó megállapításait, mert Orbán Viktor miniszterelnök zéró toleranciát hirdetett mindenféle hátrányos megkülönböztetéssel szemben, és ő a világtörténelem első és egyetlen miniszterelnöke, aki keretmegállapodást kötött a magyarországi roma vezetéssel a társadalmi felemelkedés és integráció programjáról, amelynek végrehajtását miniszteriális szintű bizottság élén maga a miniszterelnök felügyeli. Végül visszautasítjuk a Tavares-jelentés cigányellenességre vonatkozó megállapításait azért is, mert az Orbán Viktor vezette kormány három év alatt több fiatalt juttatott tanulási és munkalehetőséghez, mint az azt megelőző kormányok együttvéve húsz év alatt. (Dr. Józsa István: Hát, ez nem igaz!)
Az ORÖ vezetése mindezek alapján elhatárolódik az EP döntésétől, és nem engedi, hogy a Tavares-jelentés agresszív megállapításai megrontsák azt a kiváló viszonyt a magyar kormány és a magyarországi cigányság között, ami az elmúlt három esztendőben bontakozott ki, és példaértékű Európában is.”
Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek egy szélesebb, bővebb változatát Brüsszelben is kívánjuk tájékoztatásul elmondani az európai parlamenti képviselőknek.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem