GULYÁS GERGELY

Teljes szövegű keresés

GULYÁS GERGELY
GULYÁS GERGELY (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kétségkívül szóltak ellenérvek is azzal szemben, hogy megtárgyalja az Országgyűlés a Tavares-jelentést, mert ha valaki a jelentés egészét elolvassa, és akár csak veszi a fáradságot és a kormány által készített memorandumot elolvassa, akkor nem mondhat mást, még nem ismerve a magyarországi helyzetet is, csak hogy ez a jelentés olyan mértékben hemzseg valótlan állításoktól, hogy méltatlan ahhoz, hogy az Országgyűlés ezt napirendjére vegye és megtárgyalja.
De ami a méltatlansággal kapcsolatos vitát illeti, ezt lezárhatjuk Szanyi képviselőtársam felszólalása után. Helyes volt, hogy az országgyűlés ezt itt megvitatta, és nyugodtan mondhatjuk, hogy itt is látszott az a magatartás vagy az a hozzáállás, amellyel az MSZP a nemzeti ügyeket kezeli, és amely a rendszerváltozás óta nem javult, hanem folyamatosan csak romlik.
Ami a jelentés alapját illeti, természetesen mi abban nem fogunk egyetérteni, hogy a magyar alkotmányos rendszer előnyére változott-e az elmúlt három évben, mert ezzel kapcsolatosan szintén a legképtelenebb állítások hangzottak el, de azért azt érdemes tisztán látni, hogy az Európai Uniónak a közösségi jog határokat szab a fellépésénél. Az, amit az Európai Parlament ebben a határozatban elfogadott, az a közösségi jogot megsérti, a közösségi jog ugyanis nem teszi lehetővé a fellépést az Európai Parlament számára abban az esetben, ha az Európai Bizottság sem léphet fel. Tehát óriási tévedés, még európai parlamenti képviselői múlt esetén is óriási tévedés azt feltételezni, hogy van lehetősége az Európai Parlamentnek olyan területeket vizsgálni, amit az Európai Bizottságnak nincs, ugyanis mind a két szervezet kizárólag a közösségi jog alapján járhat el.
Szeretnék egy olyan - jóindulattal - tévedést kiigazítani, ami valamennyi szocialista képviselő vagy szinte valamennyi szocialista képviselő felszólalásában elhangzott. A strasbourgi szavazás eredménye azt mutatta, hogy 370 képviselő szavazott a Tavares-jelentés mellett, és 331 képviselő volt, aki ezt nem szavazta meg. (Dr. Józsa István: 249.) Ehhez képest az az állítás, amit először Kovács László képviselőtársunk fogalmazott meg (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Csúsztatott!), majd utána mindenki megismételte, hogy az Európai Néppártnak több tagja van, mint amennyien nem szavazták meg a jelentést, ez valótlan, ugyanis az Európai Néppártnak összesen 265 képviselője van. Ehhez képest ezt a jelentést 331-en nem támogatták. Sőt az igazság az, hogy ha az Európai Néppárt mandátumszámához hozzáadjuk a konzervatív frakciót is, amit azért már óvatosan tegyünk, mert ennek például Bokros Lajos is tagja (Derültség a kormánypárti padsorokban.), akkor még a két frakcióban együtt is csak 319-en ülnek, és összesen 331 képviselő volt, aki nem támogatta ezt a javaslatot. Ez a javaslat alig kapta meg a jelenlévők több mint 50 százalékának támogatását. (Harangozó Gábor: És a többiek mit csináltak?) Ezért nem arról van szó, hogy a Szocialista Párt valamilyen gesztust gyakorolt volna Magyarországgal szemben (Kövér László közbeszólása.), amikor is nem tett javaslatot a 7. cikkely szerinti eljárásra, hanem az a kétharmados többség, amelyet a 7. cikkely szerinti eljárás megindítása az Európai Parlamentben megkíván, nem áll rendelkezésre.
(21.50)
Az Európai Néppárt frakciójánál pedig lényegesen szélesebb kör volt ez ellen a jelentés ellen. Ezért nem igaz az az állítás, hogy a Fidesznek még saját pártcsaládját sem sikerült meggyőzni arról, hogy támogassák a mi álláspontunkat. A valóság az, hogy a mi pártcsaládunknál lényegesen szélesebb kör volt ez ellen a jelentés ellen. (Dr. Harangozó Gábor: Ez már mekkora hazugság!)
Azt szeretném egyértelművé tenni, hogy ezt a jelentést a baloldal arra használta, hogy mindazokat a vádakat megfogalmazza, amelyeket egyébként eddig még a Bizottság nyomás alatt tartásával sem sikerült elfogadtatni, és megfogalmazza azokat a vádakat, amelyeket egy héttel korábban az Európa Tanácsban csúfos kudarc közepette szavazott le egy olyan nemzetközi testület (Dr. Bárándy Gergely közbeszól. - Szabó Vilmos: Hazugág! Hazugság! - Közbeszólások a Fidesz padsoraiban. - Az elnök csenget.), amelyhez egyébként az emberi jogok sokkal közelebb állnak, mint az Európai Parlamenthez. (Szabó Vilmos: Hazugság! Hazugság! - Dr. Bárándy Gergely: Nevetséges!)
Az, hogy az Európa Tanács szorosan figyelemmel kíséri azt, hogy mi történik Magyarországon, egyetlenegy dolgot jelent, hogy tagjai vagyunk az Európai Tanácsnak. (Szabó Vilmos: Nem igaz! - Zaj a kormánypártok padsoraiban.) Ugyanígy kell figyelemmel kísérni a skandináv államokat, a törököket, a posztszovjet térséget vagy bármely más államot. (Szabó Vilmos: Nem igaz!) Semmi mást nem jelent.
Viszont az, amit az Európa Tanács megállapított, üdvözölte az Európa Tanács, hogy Magyarország először fogadott el olyan alkotmányt, amely az európai demokratikus értékeken nyugszik, megegyezik vagy beleillik az európai alkotmányos tradícióba, és széles körű társadalmi vita előzte meg (Dr. Bárándy Gergely közbeszól.), az teljesen ellentmond annak, amit a korábbi kommunista eszmerendszerrel szimpatizáló, most éppen a zöld színekben az Európai Parlamentben jelen lévő Tavares-jelentés megállapít, ezért azt mondhatjuk, hogy itt európai testületek közötti vitáról van szó.
És jól látszik az MSZP magatartásán, hogy olyan témaköröket kíván az európai politikába beemelni, ami tisztán a magyar belpolitikára tartozik. Ahhoz, hogy milyen a nyugdíjrendszer Magyarországon, semmi köze sem az Európai Uniónak, sem az Európa Tanácsnak. (Dr. Harangozó Gábor közbeszól.) Semmi köze nincs hozzá! Ezért ebben a kérdésben például volt már az Európai Unió bíróságán egy ítélet, ami egyértelművé tette azt és egyébként a strasbourgi bíróságon is volt egy ítélet, hogy ez kizárólagosan nemzeti hatáskörbe tartozik.
Ezek után azt mondani és azzal megvádolni ebben a vitában a kormánykoalíciót, hogy a 2700 milliárdos nyugdíjvagyonból ellopott 3000 milliárdot, az igen furcsa azoktól, akik egyébként 12 000 milliárd forinttal növelték meg 8 éves kormányzásuk alatt az államadósságot, és ennek a 2700 milliárdnak a nagy része is államadósság-törlesztésre ment. (Dr. Szanyi Tibor: Fordítva! 3000-ből 2700 milliárdot!)
Sajnos nagyon drága volt az a 8 év, önök akkor mulattak, valakinek fizetni is kell. (Szabó Vilmos: De ettől még elfogadtátok!) De ezek a kérdések a magyar belpolitikába tartozó kérdések, itt az Országgyűlésben kell megvitatni, és utána a választásokon kell megszerezni a szükséges többséget, ha valaki, ne adj’ isten, mindazon negatív tapasztalatok után, amit 2002 és 2010 között a magyar társadalom átélhetett, még mindig önöket akarná támogatni. (Dr. Józsa István: Tiszta választásokon! - Közbeszólások az MSZP padsoraiban.)
Végül tisztázzuk azt egyértelműen, hogy ha valaki a Tavares-jelentés tévedéseit mégiscsak helyesnek tartja - és úgy látjuk, hogy a szocialista frakció mindenféleképpen ebbe a körbe tartozik -, akkor is egyértelműen el kell utasítani azt, hogy az Európai Unió egy olyan testületet hozzon létre, aminek semmilyen közösségi jogi alapja nincs.
Ha önök Magyarországgal szemben korrektek lennének, és állapítsuk meg, hogy a magyar miniszterelnökről és Orbán Viktorról név szerint, de a magyar miniszterelnökről sincs szó egyetlenegy alkalommal sem ebben a jelentésben, viszont Magyarországról több tucat alkalommal van szó, ha meg akarjuk vizsgálni egyébként, hogy egyébként ez a jelentés miről szól, de ha önök nem Magyarországgal szemben kívánnának fellépni, akkor legalább azt el kellene ismerni, hogy olyan testületet nem állíthat föl az Európai Parlament, amelynek semmilyen közösségi jogi alapja nincs. Az Európai Parlamentnek ez a határozata a közösségi jogot megsérti. (Dr. Szanyi Tibor: Ilyet nem határoztunk, tudd meg! Ez a szégyen az egészben! - Soltész Miklós: Pszt! Pszt!)
Ha egy portugál vagy egy német, vagy egy svéd képviselőnek az a vágya, hogy a koppenhágai kritériumok felügyeletére jöjjön létre az Európai Unión belül valamilyen bizottság, akkor pontosan rögzített eljárásrendje van a szerződés módosításának, és ennek az eljárásrendnek az utolsó lépcsője az, hogy a Magyar Országgyűlésnek kétharmados többséggel kell jóváhagynia a szerződésmódosítást. Azt megelőzően egyébként alkotmányozó konventet kell összehívni. Ilyen itt nem történt. Ezt nem lehet az Európai Parlament egyszerű többségi döntésével felülírni.
Ezért aztán ez a javaslat, még ha valaki egyébként a Tavares-jelentés számtalan, Magyarországra nézve sértő és valótlan állításával egyetért, még akkor is meg kell hogy állapítsa, hogy durván sérti a közösségi jogot, korlátozza valamennyi európai állam szuverenitását, és olyan veszélyes precedenst teremt, ami az Európai Unió egészének nagyon sokat árthat, és ami az európai együttműködés egyébként általunk soha meg nem kérdőjelezett, sőt már akkor is, az MSZP-t megelőzően is támogatott eszméjével ellentétes, az európai együttműködést pedig mélységesen aláássa. (Wittner Mária: Nekik mindegy, csak ártson!)
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem