ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Elnézést, hogy 11 előtt 10 perccel még próbálok ebben a kérdésben vitatkozni. Józsa képviselőtársam, ugye, ön úgy fogalmazott, hogy a rezsicsökkentés nem egy nemzetközi kifejezés. Amikor én rezsicsökkentést mondtam, akkor is tulajdonképpen az árcsökkentésről beszéltünk a németekkel is. De egy dologra menjünk vissza: ezelőtt két héttel Barroso, az Európai Bizottság elnöke fogalmazott úgy, hogy az Európai Unión belül is felül kell vizsgálni a szolgáltatói díjakat, mert ezek a magas szolgáltatói díjak hátráltatják ma már az Európai Unió versenyképességét - pont. Pont! Tehát amikor erről beszélek, akkor nemcsak Magyarországról, hanem az Európai Unió törekvéseiről; ott is megfogalmazódik, hogy ma már az Európai Unión belül a szolgáltatói költségek elszálltak a világpiacon meglévő más országok rezsidíjaihoz képest. Ahhoz, hogy az Európai Unió versenyképes tudjon maradni, felül kell vizsgálni az Európai Unión belül. Nem véletlenül próbálják meg követni a magyar példát is.
Amit képviselőtársam mondott, ezen lehet vitatkozni. Akkor voltam alpolgármester, polgármester Ajkán, abban az időszakban, amikor a hulladékszolgáltatást ajkai cég végezte, a város által alapított cég. Minden további nélkül mindig megvolt az a bevétele, hogy abból még a parkfenntartást is meg tudta csinálni. Aztán jött egy másik korszak, privatizálva lett, ma már a parkfenntartásért is fizetni kell, meg aránylag busás haszonnal dolgozott idáig a külföldi szolgáltató. Vagy vegyük a gáz- és energiaszektor kérdését. Az összeset, Émászt, Démászt, Tigázt, mindegyik céget lehetne sorolni, minden városban fenntartották saját karbantartói tevékenységüket, minden városban volt ügyfélszolgálat. Amikor privatizálva lett, nemcsak az extraprofitot garantálták, hanem az akkori kormányok belementek abba, hogy regionális karbantartói és regionális ügyfélszolgálati hálózat legyen.
Micsoda hatalmas nyereséggel tudtak dolgozni ezek a cégek, amikor sorra szüntették meg a karbantartói hálózatot, és vonták egy egységes központ alá az ügyfélszolgálatot, amit aztán soha nem lehetett elérni a lakosság részéről a bejelentéssel, hibabejelentéssel kapcsolatban! Amikor arról beszélünk, hogy a gázhálózat megújítása hogyan és miként történt: magyar állami és lakossági forrásból. Amit Göndör István képviselőtársam mondott, hogy nagyon magas árat fizettek érte, nem akarok csúnya szót használni, de ilyenkor nyugodtan kifejezhetném magam úgy, ahogy Szanyi Tibor az előző napirendi pontnál, de nem kívánom. Amikor arról van szó, hogy nagyon magas árat adtak - mihez képest, képviselőtársaim? Mert az, hogy az önkormányzatok kaptak valamit, de a lakosság, amely hozzájárult akár a csatornaberuházáshoz vagy akár a gázberuházáshoz, az égadta világon semmit nem kapott vissza ezen a területen. Sőt mi több, évente radikálisan emelkedett a szolgáltatói díjuk, képviselőtársaim.
A másik pedig az, amit Józsa képviselőtársam mondott, ugye, az ez évi miskolci példát. Én úgy tudom, és a rezsicsökkentés díjtétele is úgy fogalmazódott meg, hogy a 2012-es árak, nem pedig a 2013. július 1-jei árak jelentik a viszonyítási alapját a csökkentésnek. Képviselőtársam, miről tetszik akkor beszélni? Kialakultak lakossági tartozások, és ez hatalmas összeg, de ez nem csak most alakult ki. Az önök idejében is hatalmas összeg volt a szolgáltatói szektor kintlévősége. Sajnos, soha nem született olyan törvény rá, aminek alapján a szolgáltatók biztosan hozzá tudtak volna jutni a kintlévőség legalább 70 százalékához. Mert nem volt ilyen törvény. És ezek a kintlévőségek a szolgáltató cégeknél rendre halmozódtak.
Hogy a cégek, a hazai kis- és középvállalkozások milyen módon mentek tönkre tőkehiányosan, arra nem kívánok mást mondani, megközelítőleg 1000 milliárd forint környékére tehető a körbetartozások száma. A cégek döntő többsége tulajdonképpen ennek lett áldozata, és itt nem akarom Józsa István képviselőtársamat, Pál Tibort meg Göndör Istvánt emlékeztetni arra, hogy adott esetben egy-egy ilyen mögött milyen bűncselekmények voltak. Jött egy cég, amelyiknek se munkaereje, se eszköze nem volt. Volt egy jó ügyvédi irodája, volt egy autója, adott esetben egy márkás autó, és mint fővállalkozó elvitte a munkát, ami mögött semmilyen szaktudás nem volt, csak leosztotta a lapokat. És a végén ahhoz, hogy a vállalkozó túl tudja élni a napi gondjait, kénytelen volt áron alul munkát vállalni, és a végén mégis becsapták. És ezt sajnos az akkori törvénykezés soha nem tette úgy helyre, hogy adott esetben a végén lévő vállalkozó meg tudjon élni, vagy az általa elvégzett munka értékét valamilyen úton-módon megkapja. Ezekben is születtek már törvények, és talán ebben is ez az ország előbbre fog tudni lépni.
Ezeket próbáltam meg elsődlegesen kihangsúlyozni, és nem vádaskodni, hanem valóban rávilágítani arra, hogy az akkori szisztéma szerint akár az áramszolgáltatás területén jól működő magyar cégeket, mert profik voltak a magyar cégek, nem kellett volna eladni, a szolgáltatói szektort en bloc, úgy, ahogy történt, nem kellett volna eladni.
(22.50)
És erre sajnos kísérletek történtek, a víz- és csatornaszektor értékesítésére is a 2002-2008-as időszakban. Ennek én is voltam úgy tanúja, hogy Ajka városa is tulajdonképpen a Bakonykarszthoz tartozott, és ott is megpróbálták a franciák irányába egy lökéssel esetleg átrakni, amibe aztán mi mint település nem mentünk bele, mert miért is adnánk oda a települések által létrehozott vagyont.
De nem akarom önöket ezzel terhelni. Egy biztos, hogy állami és önkormányzati tulajdonnal, egy új szerkezettel, és bízva abban, hogy valóban egy támogatási rendszerrel a mai nehéz körülményeken túl lehet jutni, amit Göndör képviselőtársam is megpróbált megfogalmazni, túl lehet jutni, de ehhez kell a közös akarat. Nem feltételezni, hanem azt kell mondani, hogy én a magam részéről ilyen javaslattal élek, és ezzel próbálom meg jobbá tenni, hogy adott esetben az ott lévő önkormányzat, az önkormányzat által létrehozott gazdasági társaság azt a szolgáltatást profi módon tudja csinálni. Ez a lényege az egésznek.
Ha probléma van, akkor igenis, az állam ott van mögötte, amelyik helytáll, és adott esetben a szolgáltatási hiányt nagyon gyorsan a maga részéről rendbe tudja tenni, és helyben lévő embereket tudnak erre képezni. Ez a legfontosabb ebben a kérdésben. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem