GÖNDÖR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sokáig fegyelmeztem magam, hogy ne vegyek részt a vitában, de Ékes képviselő úr aztán végül is átszakította a képzeletbeli spárgát. Képviselő úr, az alapvető baj, ha tetszik, ha nem, az, hogy a fogyasztónak nincs pénze. A fogyasztók nagyon nagy arányának nincs pénze azért, mert önök csináltak egy hihetetlenül elhibázott adópolitikát. És most futnak a saját butaságuk után, mert bent vannak a csapdában, valamit tenni kell, csak azt gondolom - úgy, ahogy Pál Tibor elmondta -, hogy most hibát hibára tetszenek halmozni, de még mindig nincs megoldás. A megoldás az lenne, ha a kiskeresetűek, a gyereket nevelő családok megtarthatnák, visszakapnák a két-három évvel ezelőtti pozíciójukat.
És amikor árról beszél: én önnek konkrét példát mondok. Egy kistelepülés, ahol eddig évi 17 ezer forintot fizetett egy családi házas porta, ő most kereken 40 ezret fizet. Képviselő úr, ebből a 40 ezerből fog kapni 4 ezer forint engedményt, ha 10 százalék lesz. Még mindig mondhatnám, hogy majdnem a duplája, mint volt a korábbi.
De nem folytatom, hanem visszamegyek oda, amiről ön beszélt, mert az korrekt, amikor ön már nyilván mint vállalkozói múlttal bíró ember tudja, hogy profit nélkül nem működik a rendszer, mert a profit nyújt fedezetet arra, hogy megújítson, hogy fejlesszen, hogy technológiát fejlesszen. Ez csak ebből megy. És ott hamis az, amit állít, pedig ugyanúgy tudja, mint én, hogy az is igaz, amiről ön beszél, hogy nagyon sok helyen új volt a vezeték, de én meg, aki benne dolgoztam, tudom, hogy sokkal több volt az, amire nem állt rendelkezésre állami forrás, hogy meg lehessen újítani a vezetékeket, hogy a szolgáltatás egyáltalán fenntartható legyen. És azért azokban a privatizációs szerződésekben az is benne volt, hogy nem csökkenhet, a rekonstrukciókat el kell végezni, sőt fejleszteni kell.
S itt találkoztunk először mi magyarok azzal, hogy a vállalkozó elkezdett mérlegelni, hogy nekem érdemes-e oda elvinni vagy se, vagy valaki ebből átvállal valamit, és akkor közös kockázatvállalásra ezt meg lehet tenni.
(22.40)
Tehát azt gondolom, a 8 százaléknak azért nyilván feltétele volt, hogy a könyv szerinti érték 3,3-szorosát adták a magyar vállalkozásokért. Ezért, amikor azt mondjuk, az előző vita kapcsán Józsa képviselőtársam is azt mondta, hogy ne térjünk vissza, igaza van; de ezekben is lehetett volna együttműködni. És akkor most mondom a következő példát. Gondolja végig: most önkormányzati tulajdonú cégek lettek. Mert a törvény ezt mondta, ahogy Pál képviselőtársam is elmondta. Milyen a tulajdoni felelősség akkor, ha a cég veszteséges? Neki helyt kell állni.
Aztán megyek még tovább, amit itt, a parlamenti patkóban Fónagy államtitkár úr is mondott, hogy az önkormányzatok fizessenek a lakosság helyett. Tállai képviselő úrról, államtitkár úrról tudom, hogy nagy számviteli gyakorlattal bír, és tudom, hogy tudja, hogy az önkormányzatoknál áttértünk a feladatfinanszírozásra. A feladatfinanszírozás ma a zalai kisfalvakban azt jelenti, hogy jó néhány helyen már a világítást is korlátozzák. Nagyon sok helyen megszűnt az egyéb szolgáltatás. Ők most hogy tudnának, miből tudnának segíteni a lakosságnak, ebből a 40 ezer forintból, mondjuk, csak megosztani, hogy fele-fele arányban viselje az önkormányzat és a lakosság ezt a díjkülönbözetet?
Tehát azt gondolom, hogy ez így nem működik. Visszatérve, ön beszélt a kis- és középvállalkozásokról. Én mondok önnek olyan kis- és középvállalkozást, amely akár a kábeltelevíziózásban az egyetlen, aki még szolgáltat, de lassan abba kell hogy hagyja. Aztán vehetjük azt a gázszolgáltatót, aki már nem tud megfelelni azoknak a követelményeknek, amelyeket időközben előírtak, ami közben neki ki kell fizetni azokat a plusz vezetékdíjakat, amit korábban nem kellett. Ezek mind-mind, úgy, ahogy Józsa képviselő úr mondta, a szolgáltatás minőségi rovására mennek. Csak ezek nem egyik napról a másikra jelentkeznek, hanem 2-3-5 év múlva, amikorra elmaradnak a fejlesztések.
Képviselő Úr! Ebben még az is benne van, és megint azt mondom, hogy ön mint vállalkozó, az 5 ezer forintos kamarai tagdíj, a tehergépjárműveket terhelő pluszköltség… Igen, akarunk jobb utat. De azt hiszem, ön ugyanúgy hallotta a tejszövetség elnökét, mint én, aki azt mondta, hogy minimum 3 forinttal kell emelni a tej árát. Tehát a kormány jót tesz, a kormány rezsit csökkent. A pénzt ezek a gonosz vállalkozók szedik be. Képviselő úr, ilyen filozófiára nem lehet országot építeni.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Dr. Józsa István és Pál Tibor tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem