TÁLLAI ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény a hulladékgazdálkodást a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladatok közé telepíti. Ezzel összhangban a hulladékról szóló törvény szerint a települési önkormányzat a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátását a közszolgáltatóval kötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés útján biztosítja.
Ez az önök előtt fekvő törvényjavaslat azt a célt szolgálja, hogy abban a kivételes esetben, ha az önkormányzatnak nem sikerült közszolgáltatási szerződés kötésével gondoskodnia a hulladék elszállításáról, a kormánynak lehetősége legyen kormányrendeletben kijelölni egy vagy két olyan állami szervet, amely átmenetileg képes rendezni a helyzetet. Annak érdekében van erre szükség, hogy ne alakulhasson ki egészségügyi kockázat és hogy ne csúfítsa el településeinket az el nem szállított szemét.
A törvényjavaslatban meghatározott rend szerint első lépésben az önkormányzat képviselő-testületének jelzése alapján a kormányrendeletben meghatározott állami szerv kijelöl egy, a megfelelő engedélyekkel már rendelkező szolgáltatót, hogy a település vonatkozásában ellássa a hulladékgazdálkodási tevékenységet. Ez a hatósági jogkörben előírt tevékenység azonban a szolgáltató érdekeit szem előtt tartva csak ideiglenes lehet, és az a célja, hogy a közszolgáltatás ne maradjon el hosszabb időn keresztül.
A második lépcső ebben a folyamatban akkor következik, ha a megyei tiszti főorvos azt állapítja meg, hogy az egészségügyi kockázat mértéke elérte azt a szintet, amely különleges intézkedést igényel. Ebben az esetben a kormány által kijelölt állami szerv szervezési lépéseket tesz, és szükségellátás keretében gondoskodik a hulladék elszállításáról. Ennek során nagyobb létszámú közfoglalkoztatottat alkalmazhat. Szeretném hangsúlyozni, hogy az ideiglenes és a szükségellátás során megnyilvánuló állami szerepvállalás nem menti fel az önkormányzatot a hulladéktörvényben meghatározott feladatainak teljesítése alól. Az állami szerepvállalás csupán a súlyosabb következmények elhárítása érdekében valósul meg.
A törvényjavaslat további rendelkezései a kőolajtermékek jelölésére vonatkozó részletszabályok megalkotása során felmerült problémákat is orvosolni kívánják. A behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről szóló törvény 2013. október 1-jei határidővel előírja a kőolajtermékek jelölésére és ellenőrzésére vonatkozó rendszer létrehozásának kötelezettségét. (Dr. Józsa István: Szorosan idetartozik, igen.)
Tekintettel az európai uniós jogi aktusokban előírt bejelentési, értesítési, tájékoztatási és jelentéstételi kötelezettségekre, Magyarország eleget kíván tenni a műszaki szabványok és a szabályok szerint történő információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló irányelvben, az úgynevezett notifikációs irányelvben foglaltaknak.
(22.00)
Az irányelv szerint az Európai Bizottság és a tagállamok legalább három, de akár hat hónapig is elhúzódó eljárás keretében a részükre megküldött jogszabálytervezeteket ellenőrzik és véleményezik. Ennek megfelelően az üzemanyag-jelölő és -ellenőrző rendszer magyarországi bevezetésére vonatkozó határidők pontosítása szükséges. A törvényjavaslat értelmében a rendszer kialakítását a Magyar Szénhidrogén-készletező Szövetség 2014. július 1-jéig köteles megvalósítani. (Dr. Józsa István: Ugrott az üzlet!)
Kérem, hogy támogassák a törvényjavaslatot; természetesen először vitassuk azt meg. Köszönöm szépen a beszólásokat is a szocialista képviselőtársamtól. (Dr. Józsa István: Figyelünk, figyelünk!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem