DR. MOLNÁR ATTILA

Teljes szövegű keresés

DR. MOLNÁR ATTILA
DR. MOLNÁR ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Néhány napja sincsen annak, hogy június első napjaiban egy soha nem látott mennyiségű víztömeg érkezett Magyarországra, és érkezett Komárom városára is. A dunai árvíz olyan méreteket öltött, amilyeneket, amióta mérik a vízállást hivatalosan Magyarországon, még nem tapasztaltunk.
Néhány számot szeretnék önöknek mondani. Ugye, 802 centiméter volt az a rekord vízállás, amit 2002-ben Komáromnál mértek a szakemberek. Ezt közel fél méterrel elérte (sic!) a mostani, 2013-as rekord nagyságú vízállás, és 845 centiméterrel tetőzött a Duna június 8-án, szombaton Komárom térségében. A partvonalon 640 ezer homokzsákkal védekeztünk, egy 4,6 kilométeres szakaszon zajlott a védekezés Komárom térségében. Ez elsősorban a szőnyi városrész védekezését jelenti, ahol a vasúti töltés egyben az árvízvédelmi gátat is jelenti a térségben.
(16.40)
Ezen a 4,6 kilométeres szakaszon 640 ezer homokzsák volt, amelyet négy nap alatt emberfeletti munkával mind az önkéntesek, mind a honvédség erői segítségével sikerült Komárom térségében elhelyezni, és az ideiglenes védművet megépíteni, amely megmentette a várost, és amely biztosította azt, hogy a medrében maradjon a folyó.
Ahogy ezt jeleztem, komoly munka zajlott a gátakon, hisz mind a katasztrófavédelem munkatársai, mind elsősorban a vízügyes szakemberek, akik irányították a védekezési munkákat, mind a honvédség erői komoly számban, létszámban vettek részt mindjárt az első naptól kezdődően a védekezési munkálatokban. Hende Csaba honvédelmi miniszter úr is a helyszínen tekintette meg a honvédség, a katonák munkáját, amit ezúton is nagy tisztelettel köszönök meg. Mivel a vasúti töltés egyben a gát is, a MÁV szakemberei is részt vettek ebben a munkában.
Három olyan fontos dolog van, ami az árvíz kapcsán felmerül, hogy időben sikerült reagálni erre az eseményre összehangolt munkája folytán ezeknek a szerveknek, és hogy példás összefogás valósult meg az önkéntesek részéről. Már korábban, évekkel ezelőtt felmerült egy olyan gát megépítése, amely ezt a 4,6 kilométeres szakaszt megvédené az ilyen és hasonló jellegű nagy árvizektől és a vasútvonalat sem veszélyeztetné, és ennek az úgynevezett földgátnak a megépítése az, amely ezen a 4,6 kilométeres hosszú szakaszon biztosítaná Komáromnak és térségének a védelmét.
Egy tanulmány, amelyet a szakminisztérium, a szaktárca még anno évekkel ezelőtt kiadott, ugyancsak felhívja a figyelmet arra, hogy a térségünkben elengedhetetlen és nagyon fontos az, hogy a dunai gát mielőbb megépülhessen ezen a szakaszon.
Tisztelettel szeretném kérdezni államtitkár urat, hogy mikor épülhet meg Komárom és Almásfüzitő térségében az új árvízvédelmi gát. Várom tisztelettel válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem