TÁLLAI ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ha megengedi, röviden, tömören, lényegre törően szeretnék válaszolni. Ahogy ön is elmondta, a Komárom és Almásfüzitő települések árvízvédelmi töltésének megerősítése és a Budapest-Hegyeshalom vasútvonalon történő védekezés kiváltására épülő új védmű kiemelten fontos az ott élők biztonsága, valamint a vasúti közlekedést sújtó hátrányok kiküszöbölése érdekében. A fejlesztéssel nagymértékben csökkenthetők a ma még jelentős emberi és anyagi erőforrást igénylő védekezési munkák.
Örömmel mondhatom, hogy az elmúlt években az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság sikeresen pályázott a KEOP árvízvédelmi fejlesztéseket támogató pályázati konstrukciójára, amelynek eredményeként a projekt megvalósítására 7 milliárd 182 millió forintot nyert európai uniós és kormányzati forrásból. A pályázat a Komárom-Almásfüzitő árvízvédelmi biztonságának javítása címmel nyert, és elindult a megvalósítás. A szükséges kiviteli tervek elkészítésére és az építési munkák elvégzésére az európai uniós szabályok alapján kerül sor, a kivitelező közösségi nyílt közbeszerzési eljárás keretében jogosult a sikeres közbeszerzési eljárás lefolytatására.
Az eljárást megindító hirdetmény 2013. május 25-én már meg is jelent. A töltésfejlesztési munkák előreláthatólag 2013 szeptemberében kezdődhetnek meg, és 2015 márciusában fejeződhetnek be. A vállalkozó feladata a kiviteli terv és a létesítmények megvalósítása 19 hónapos határidővel, hogy a projekt zárásakor elmondhassuk, ön is és természetesen a kormány is, hogy Komárom és Almásfüzitő a jelenleginél sokkal jobb, biztonságosabb helyzetben tudja majd fogadni a majdani dunai árvizet.
Reméljük, hogy a projekt megvalósítása a helyben élő több mint 22 ezer embernek a jövőben biztonságot fog jelenteni a térségben. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem