DR. KONTRÁT KÁROLY

Teljes szövegű keresés

DR. KONTRÁT KÁROLY
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azt tudni kell, hogy a közúti közlekedési balesetek jelentős része sebességtúllépésből származik. Ennek a tényadatai rendelkezésre állnak, és ezeket az adatokat a védekezés során, illetve az eredmények elérése érdekében a feladatok meghatározása során figyelembe kell venni. Tehát még egyszer mondom: ezek a nagy feladatok a jelenlegi eszközrendszerrel nem érhetők el. Bízunk abban, hogy olyan feltételeket tudunk teremteni, hogy a kitűzött céljainkat meg tudjuk valósítani valamennyiünk érdekében.
Ami pedig a pénzbehajtást és a közbiztonság többi ágát illeti, szeretném elmondani, az a célunk, hogy lehetőleg megelőzzük a bűncselekményeket, a bűnmegelőzésre jelentős erőket mozgósítunk. Nem mondtuk, soha nem mondtuk itt a Házban, én sem mondtam, a belügyminiszter úr sem mondta, hogy egyetlenegy bűncselekmény sem lesz, bár ez lenne az ideális, de ilyet nem állítottunk. Viszont azt állítottuk, hogy ha elkövetnek bűncselekményeket, az elkövetőket elfogjuk és bíróság elé állítjuk.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem