ORBÁN VIKTOR

Teljes szövegű keresés

ORBÁN VIKTOR
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: A Magyarországot súlyosan sértő jelentésre (Közbeszólás az MSZP soraiból: Orbánt!) a kormány részletes választ készített. Ebben tételesen megcáfoltuk a jelentés valótlan állításait és alaptalan vádjait. (Derültség az MSZP soraiban.) A dokumentumot átadtuk az Európai Parlament elnökének és az Európai Parlament képviselőinek.
A keddi vitán magam is részt vettem. Nem mintha nem ismerném az Európai Parlament összetételét, és ne tudhattam volna, mi lesz a szavazás eredménye. (Közbeszólás az MSZP soraiból.) 331-en nem szavazták meg, 370-en pedig megszavazták a jelentést. (Gúr Nándor: Nem tudja!) Amint az várható volt, a szocialisták, a liberálisok és a zöldek (Közbeszólás az MSZP soraiból: Meg a néppártiak!), akik az Európai Parlament többségét adják, Magyarország ellen, míg az Európai Néppárt elsöprő többsége Magyarország mellett szavazott. (Mesterházy Attila: Nem mindenki?)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nem azért mentem oda, mert azt reméltem, hogy le tudom beszélni az európai baloldalt arról, amit már előre elhatározott. Azért mentem oda, hogy megvédjem a magyar emberek igazát, és hallassam a magyar emberek hangját. (Taps a kormánypártok soraiban.) El is mondtam, ez a jelentés igazságtalan és ellenséges Magyarországgal és a magyar emberekkel szemben. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Veled szemben!)
Az elfogadott javaslat, tisztelt hölgyeim és uraim, figyelmen kívül hagyja az Európai Parlament hatásköreit (Dr. Józsa István: Orbán Viktorét!), figyelmen kívül hagyja a tagállamok és az Unió közötti jogi egyensúlyokat. Az alapító szerződésekkel szemben önkényesen állapít meg kötelező kritériumokat, vezet be új eljárásokat és kreál új intézményeket, és ezzel csorbítaná egy tagállam szuverenitását. Ez egész Európára, az Európai Unió jövőjére veszélyt jelent.
Tisztelt Ház! Jó ideje tapasztaljuk már mi, magyarok, hogy az Európai Unió igazságtalan (Dr. Szanyi Tibor: Nem!), kettős mércét alkalmaz (Dr. Szanyi Tibor: Nem!), és visszaél a hatalmával a vitáink során. (Dr. Szanyi Tibor: Nem! - Közbeszólás az MSZP soraiból.) Most azonban az Európai Parlamentben átléptek egy olyan határt, amire eddig nem volt példa. (Közbeszólás az MSZP soraiból.) Az Európai Parlament semmibe vette az Unió alapszerződését. Ezzel az Európai Unió bürokratái és parlamenti képviselői veszélyes útra tévedtek. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Menj a p…ba…!)
A másik fontos tanulság, tisztelt hölgyeim és uraim, nem új: régóta tudjuk, hogy a hazánk elleni visszaélések mögött valójában üzleti lobbiérdekek húzódnak meg. (Derültség az MSZP és az MSZP-s képviselők sorai mögött ülő függetlenek soraiban. - Közbeszólások az MSZP soraiból: Jaaj! - Közbeszólás az MSZP soraiból: Közgép! - Az elnök csenget. - Taps a kormánypártok soraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Trafik!) Magyarország csökkenti a családok rezsiköltségeit. Ez bizony sérti azoknak az európai nagyvállalatoknak az érdekeit (Közbeszólás az MSZP soraiból: …Bözsi néni!), akik hosszú éveken át annyi pénzt szedtek be a magyar családoktól, amennyit nem szégyelltek. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Így van!) De szerintem úgy helyes, hogy most letörjük az extraprofitjukat. És elég erősek vagyunk ahhoz, hogy ezt meg is tegyük. (Derültség az MSZP soraiban. - Taps a kormánypártok soraiban.)
Amint az Európai Bizottság a túlzottdeficit-eljárás során Magyarország számára megfogalmazott ajánlásaiból is mindenki, aki akarja, láthatja és elolvashatja, az Unió azt akarja elérni, hogy ne szabályozzuk az energiaszolgáltatások árát. (Közbeszólás az MSZP soraiból.)
(14.50)
Vagyis rezsicsökkenés helyett megint emelkedhessenek az árak. Mi azonban ezt visszautasítjuk, mi inkább arra a 2 millió magyar emberre hallgatunk, akik aláírták a rezsicsökkentés melletti petíciót, és ezért tovább csökkentjük a családok megélhetési költségeit az ősz során. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Volt azonban az elmúlt két napnak egy még szomorúbb tanulsága is. Azt hittem, túl vagyunk már azokon az időkön, amikor magyar politikusok Magyarország ellen fordulnak bárhol a világban, bármilyen fórumon és bármilyen ügyben. (Tukacs István: A kormánya ellen!) Mégis voltak, akik ezt megtették. (Zaj.) Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mindnyájunk családja itt él, ez az otthonunk, a hazánk. A rezsicsökkentés minden magyar családnak fontos, ez nem pártkérdés. Fölfoghatatlan számomra, hogy magyar képviselők azokat erősítik, akik veszélybe akarják sodorni Magyarországot; azokat, akik korlátozni akarják az ország önállóságát, és el akarják venni a magyar családok pénzét. (Gőgös Zoltán: Gyalázat! Aljasság!)
Egy ilyen ügyben, amikor Magyarországot igazságtalanul támadják, miért nem lehet félretenni a pártkötődést és a pártérdekeket ugyanúgy, ahogy az az árvíz elleni küzdelemben a gátakon sikerült? Higgyék el nekem, nem én vagyok az egyetlen, aki ezt nem érti, a magyar emberek milliói sem fogják megérteni. Amikor Magyarország biztonsága, Magyarország önállósága, a magyar családok megélhetése a tét, akkor csak az összefogás a helyes magatartás. Ezért minden jóérzésű magyar politikust és minden képviselőt arra hívok fel, hogy ne hagyja veszélybe sodorni Magyarországot, hanem tehetsége és lehetőségei szerint álljon ki Magyarországért és a magyar emberekért.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Nagy taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem