VARGA LÁSZLÓ
VARGA LÁSZLÓ
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! évszázadokon keresztül június 29-e, Péter, Pál napja a magyar gazdák, a paraszttársadalom sajátos ünnepe volt. Ekkor kezdődött az aratás.
A falvakban a hajnalban tartott misék, istentiszteletek után mentek ki az aratók az érettgabona-földre. A római katolikus gazda keresztet vetett, a protestáns - református vagy evangélikus - pedig “Uram, Jézus, segíts!” fohász után tette meg az első kaszasuhintást. Így kezdődött az aratás. Ez a nap ünnep volt. Az öröm, a hálaadás napja, de a kemény, verejtékes munka kezdete is egyben.
Igaz volt mindez az 1948-49-es esztendőkig. Attól kezdve az elkövetkezendő években már a szorongás, a félelem uralta a magyar parasztember szívét az aratás idején. Bizonytalanná vált, hogy az egész éves kemény munkájának eredményéből, a megérett és learatott terményből mennyit vihet haza, és hogy egyáltalában vihet-e valamennyit; hogy marad-e a családnak elegendő gabona a kenyérre, majd az őszi vetés idejére vetőmag; marad-e eladásra való, a család megélhetését is biztosító búza, rozs; jut-e valamennyi árpa az állatok etetésére.
Sokan még ma is nagygazdákról, módos parasztságról beszélnek, ha a kuláküldözések szóba jönnek. Hadd mondjak nekik egy érdekes párhuzamot! A Mária Terézia szerinti úrbérrendezés meghatározta, hogy ki számít egésztelkes jobbágynak. 1948 után ezzel az egységnyi jobbágytelekkel már kuláknak bélyegezték a parasztembert.
A kuláknak bélyegzett gazdák mindennapjai kapcsán engedjék meg, hogy felidézzek egy valós történetet saját családomból. 1951-ben a cséplőgép mellől hazaérkező apósom levetette a cipőjét, kirázta belőle a belehullott magokat, majd sírás közepette közölte a családdal: ennyi maradt. A többit már a gép mellől elvitték a rekvirálók, beszolgáltatás címén. Sem kenyérre, sem vetőmagnak valót nem hagytak.
A mindennapok részévé vált a kulákokra kirótt többletkötelezettség, a különböző teljesíthetetlen feltételek, a mind súlyosabb beszolgáltatási kényszer. Ezeken túl nyögött a magyar parasztság a folyamatos hatósági vegzálástól, az erőszaktól, a nyilvános megszégyenítéstől, az ÁVH pincéiben tartott “elbeszélgetésektől”. A kulákcsaládok fiatal fiaira a MUSZ, azaz a munkaszolgálatos katonaság embertelen esztendei vártak.
A Kommunista Párt még a közellátás megszervezésénél is fontosabb feladatnak tartotta a kulákok üldözését, kínzását, jogtalan bebörtönzését, azaz a maga erejéből is megélni képes parasztság megtörését. Kádár János - Kádár János! - belügyminiszter többek között a kulákok megrendszabályozására hozta létre az ÁVH-t. Egyik beszédében célként tűzte ki - idézem -: a kulák már az új ÁVH-s ruha láttán is reszkessen és féljen!
(15.50)
Nem kell tartani tőle, mondta Kádár, hogy a sajtó megírja a törvénytelen bántalmazásokat; hozzátette: külön üdvözlendő, ha az emberek egymásnak elmondják azokat, mert így lehet megteremteni a félelmet a falvakban a parasztok között. A kuláknak bélyegzettek nevét külön listába szedték, jelenleg körülbelül 95 ezer körül ismerjük a kuláknévsorba vettek számát, ha a családtagok számát is hozzávesszük, ez 350-400 ezer magyar embert jelent. Férfit, nőt, gyermeket, fiatalt, akik nagy K betűt viseltek minden iratukon, az iskolai naplókban, a beszolgáltatási könyveken, csak éppen hogy a kabátjukra nem kellett felvarrni.
Rájuk emlékezünk, emlékeztünk a múlt év március 28-án hozott országgyűlési határozatban és ez évben is június 29-én, több helyen az országban. Most is hajtsunk fejet a tönkretett magyar gazdák és a magyar vidék előtt!
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
