NÉMETH ZSOLT

Teljes szövegű keresés

NÉMETH ZSOLT
NÉMETH ZSOLT (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. “A magyaroknak is fontosak azok az értékek, amelyek alapján az Egyesült Államok létrejött, így a szabadság és az alapvető szabadságjogok” - nyilatkozta ezt külügyminiszter úr az amerikai nagykövetségen tegnap a függetlenség napjának 237. évfordulóján. Tette ezt miniszter úr akkor, amikor a WikiLeaks-botrány után egy újabb nevet kell hogy megjegyezzen a Föld, illetve Magyarország lakossága, Edward Snowden nevét, annak a volt CIA-, illetve NSA-alkalmazottnak, aki kiszivárogtatta azt, hogy az Amerikai Egyesült Államok miképpen hallgatja le saját szövetségeseit, miképpen hallgatja le Európa állampolgárait.
Beszélhetünk itt akkor, amikor éppen olvashatjuk, hogy az Európai Unió belső hálózatába hogyan törtek be, hogyan hekkelték fel ezt a hálózatot, hogyan olvasták folyamatosan a levelezést, illetve csevegéseket, beszélhetünk akkor, amikor poloskát telepítettek az EU-, illetve az ENSZ-képviseletek irodáiba. De továbbmegyek: miről beszélhetünk akkor, amikor azt olvashatjuk ezekben a dokumentumokban, hogy európaiakat, Európát támadási célpontnak aposztrofálják ezek a jelentések?
Kicsit továbbmenve a gondolatokban és továbbolvasva a dokumentumokat viszont az is olvashatjuk, hogy miképpen hallgatta le az Amerikai Egyesült Államok az állampolgárokat, hiszen a Google-t, a Facebookot és a Skype-ot is lehallgatták az Amerikai Egyesült Államok hírszolgálata, illetve biztonsági szervezetei, és bizony ezeknek magyar állampolgárok is felhasználói, így magyar állampolgárok millióinak adatai, beszélgetései, levelezései is átkerülhettek az amerikai nemzetbiztonsági szervezetekhez és kémszolgálatokhoz.
Ezért szeretném megkérdezni miniszter úrtól, hogy miképpen szeretné megvédeni a magyar embereket, miképpen szeretné megvédeni a magyar intézményeket, és történt-e a magyar intézmények, Magyarország ellen ellenséges amerikai kémtevékenység, mert másképp nem tudok fogalmazni egy kémtevékenység folyamán, mint hogy az egy ellenséges kémtevékenység országunk és biztonságunk ellen.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem