NYAKÓ ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

NYAKÓ ISTVÁN
NYAKÓ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Önök egymillió új munkahelyet ígértek, ehelyett újabb egymillió szegénnyel lett több sajnos Magyarországon. Az utóbbi három évben megindult a középosztályok elszegényedése is, és nőtt a dolgozó szegények száma. Magyarán, megjelent a dolgozói szegénység hazánkban. Ezt úgy képzeljék el, képviselőtársaim, mint mondjuk Ózdon, Putnokon vagy bárhol az országban kétkeresős családok, amikor kifizetik a rezsit, kifizetik a sárga csekkeket, a két gyerek után járó tandíjat adott esetben (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Támogasd a rezsicsökkentést! - Ezért kell a rezsicsökkentés, barátom.), utána hó végén meglepődnek azon, hogy vasárnap már nincs rántott hús az asztalon, meglepődnek azon, hogy már nincs családi mozidélután adott esetben egy-egy hétvégén, és már nincs nyaralásra sem lehetőség. Ha jól hallottam, nem is olyan régen, már most elkérték önök a tankönyvek után járó díjat, amit egyébként eddig csak augusztusban kellett fizetni.
Szóval, megjelent a dolgozói szegénység, ami nagyon szomorú, de ami talán ettől még szörnyűbb, nem is szomorúbb, talán szörnyűbb, az a gyermekszegénység és az, hogy a gyermekszegénység is növekszik Magyarországon. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Bezzeg 2009-ben milyen jól éltek, mi?) Az UNICEF, tehát nem a Magyar Szocialista Párt, nem az Európa Parlament, hanem az UNICEF 2013-as jelentése megállapította, hogy a magyar gyerekek körében minden második gyermek nélkülöz valamilyen szempontból. És ez már hazai szám, sajnos napjainkban 500 ezer gyermek éhezik időről időre, de ez nem csoda, hiszen ma már másfél millió magyar honfitársunk mélyszegénységben él. Hozzáteszem rögtön, 4,2 millió magyar állampolgár pedig a létminimum alatt él ebben az országban.
És már az önkormányzatok sem tudnak segítséget nyújtani. Ön mellett ül Tállai András államtitkár úr, aki szerintem el fogja tudni mondani, hogy hány panaszos levél érkezik az önkormányzatok részéről. Egyiküknek 4300 forint havi ellátmánnyal szúrják ki a szemét, a másik mínusz 100 ezer forint havi támogatást kap, vagyis normatívát az államtól. Magyarán, az önkormányzatok sem fognak segíteni, tudnak segíteni. Hadd hozzak egy példát: Ormosbányán a kommunális adót, ami eddig 14-15 ezer forint volt, az önkormányzat kénytelen volt a duplájára emelni. A kommunális adó - jelzem - egyébként rezsi, tehát itt van a maguk rezsicsökkentése, a 10 százalékos, a duplájára emelték egy olyan térségben, egy olyan településen, ahol nagyon nagy a munkanélküliség. (Németh Szilárd István: Szegeden meg a komátok csökkentette a fizetést.)
Nem szaporítanám tovább a szót, még egyszer öt tételt hadd emeljek ki, és erre kérnék választ majd államtitkár úrtól. 4 millió, 4,2 millió létminimum alatt élő magyar állampolgár; másfél millió, 1,5 millió mélyszegénységben élő magyar állampolgár; minden második magyar gyermek az UNICEF szerint nélkülözik Magyarországon, és 500 ezer magyar gyermek időről időre éhezik.
Államtitkár Úr! Ön szerint valóban a segélyek összevonása a legfontosabb feladat vagy az ezeken az embereken, családokon való segítés? Ön mit gondol arról, hogy a kormány inkább mások adományait szereti szétosztani, ahelyett, hogy valóságos támogatásban részesítené és segítene ezeknek a családoknak. S végül, de nem utolsósorban: miért váltja fel a szegénységellenes politika a szegényellenes politikát?
Köszönöm szépen. Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem