SOLTÉSZ MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

SOLTÉSZ MIKLÓS
SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. Túl azon, hogy ön eltért az interpellációban beadott kérdésében és az egész szövegében, az egy dolog, hiszen látom, hogy május 8-án nyújtotta be, és a szocialisták most adtak ennek lehetőséget, hogy egyáltalán megszólaljon. (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiból.)
Azért érdekes azt meghallgatni, hogy hogyan tette föl képviselő úr az utolsó kérdését írásban.
(16.50)
Miért váltja fel a szegényellenes politikát a szegénységellenes politika? Azért, tisztelt képviselő úr, mert önök valóban szegényellenes politikát hajtottak végre itt az elmúlt nyolc évben, amit önök végigvittek, és próbálunk a szegénység ellen küzdeni, és azok ellen a lépések ellen teszünk, amelyeket önök egyébként valóban véghezvittek, és nemcsak hogy véghezvittek, hanem valóban sújtották napról napra, hétről hétre és évről évre az embereket.
Tisztelt Képviselő Úr! Ne haragudjon, az eredeti interpellációjában felvetett egy olyan kérdést, hogy miért szüntettük meg például a gázártámogatást. Legalább ne hazudjanak már ekkorát! 2010. július 1-jével az önök rendelete alapján szűnt volna meg a gáz- és távhőtámogatás, és ha nincsen 2010-ben kormányváltás, önök valóban elvették volna a legszegényebb emberek elől a gáz- és távhőtámogatást. Önök voltak ezek! Benne van itt az interpellációs kérdésében, csak most elfelejtette felolvasni, tisztelt képviselő úr. (Dr. Varga László: Óriási kamu!) De folytathatom a sort. Önök voltak azok, képviselő úr, akik az egész országot eladósították. Ne magyarázzon már senkinek, amikor 52 százalékról felvitték 80 százalék fölé az ország eladósodását, miközben nemcsak az egyéni embereket, nemcsak az országot, az önkormányzatokat is eladósították! (Dr. Varga László: Tönkretettétek az önkormányzatokat! - Dr. Nemény András: Szólj a trafikokról, öreg! Trafikkirály!) Akkor miről beszél ön egyáltalán szegénységről, és miről beszél egyáltalán olyan adatokról, amiket egyébként, még egyszer hangsúlyozom: előtte nem írt le?
Önöknek a szociálpolitikai gondolkodásuk, mentalitásuk nem terjedt tovább, csak odáig, hogy kézből etették az embereket, kézből próbálták segélyezni mindazokat az embereket, akiket utána persze a szavazófülkébe próbáltak bevonszolni a saját maguk érdekében. (Dr. Nemény András: Hány trafikod van?) Az önök szociálpolitikája nem terjedt tovább azon, hogy amikor karitatív szervezetek jó célú adományának felajánlása odaért volna az emberekhez, önök voltak azok, akik áfát tettek rá ezekre a karitatív támogatásokra, nem véletlenül, hiszen a saját brancsukhoz tartozó társaság, akiket most jogerősen el is ítéltek, azok csalták és azok térítették vissza annak az áfáját, amit nem lehetett volna.
Értem én az önök törekvéseit, de hogy ezért miért kellett másokat megbüntetni, azt viszont kevésbé értem. Önök voltak azok, akik azt hazudták, hogy a nyugdíjasoknak mindent megadnak, majd egyik pillanatról a másikra a tizenharmadik havi nyugdíjat megszüntették. (Dr. Józsa István: Miattuk!) Önök voltak azok, akik egyébként azt hazudták, hogy nem lesz rezsiemelkedés, gázáremelkedés, semmi nem lesz, és mégis önök voltak azok, akik a valóságban háromszorosára emelték a gáz árát a nyolc év alatt, és kétszeresére, két és félszeresére a villany árát. (Dr. Varga László: Összevissza kamuzol! Az egykulcsos adó az micsoda? Szégyelld magad! Beszélsz összevissza!) Mi ez, ha nem a szegény emberek elleni támadás és az ellenükben lévő politizálás?
Önök voltak azok most, a napokban, az önök szocialista barátai egyrészt az Európai Unióban, másrészt pedig a saját képviselőik, akik Magyarország ellen szavaztak (Dr. Józsa István: Mellébeszélés!), amellett léptek fel; mindazon emberek ellen léptek fel, akik a rezsicsökkentés mellett kiálltak. Lehet ezen mosolyogni, tisztelt Lendvai képviselő asszony, de ön hazudta azt 12 évvel ezelőtt, hogy nem lesz gázáremelés (Dr. Varga László: Szégyelld magad!), és mégis megtették!
Köszönöm szépen a kérdését. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem