SZATMÁRY KRISTÓF

Teljes szövegű keresés

SZATMÁRY KRISTÓF
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársam! Részben érthető az ön indulata, mégis a tartalmilag elmondottakkal kapcsolatban azért hadd vitatkozzam önnel abban, hogy a magyar kormány, ami az erejéből tellett az elmúlt három évben, azt a súlyos örökséget, amit 2010-ben Magyarország devizaeladósodottsága jelentett, a lehető legmesszebbmenőkig próbált, a lehető legtöbb érdekérvényesítéssel az Unió, a bankok és minden nagy nemzetközi céggel szemben érvényesíteni.
Ennek vannak elég komoly eredményei, amit tudom, hogy képviselő úr zárójelbe tesz, de azért el kell mondani, hogy több százezer magyar családot sikerült vagy részben tehermentesíteni, vagy teljesen kihozni a devizaeladósodottságból. És azért, képviselő úr, kérem, hogy ne keverje össze egy bíróság döntését és a kormányzat eltökéltségét. A kormányzat eddig is mindent megtett, és ezek után is mindenkinek, aki kéri, valamilyen módon, valamilyen eszközzel - elég széles a paletta, most nem akarnám ezt fölsorolni, hiszen hetente ezt mi meg szoktuk beszélni általában itt egymással, hogy milyen intézkedéseket tett a kormány egyébként a lakások felvásárlásától kezdve valóban az árfolyamgát intézményén keresztül.
Valóban, a bíróság döntését, még akkor is, ha esetleg nem értünk vele egyet, nem feltétlenül ildomos demokráciában bírálni. Valóban, ez a döntés néhány kérdést fölvet. Azt tudom megerősíteni, hogy a kormányzat eddig is, amit a kormányzat egyébként Európában egyedülálló módon megtett a devizarabságból való kiszabadítása érdekében, azt ezután is meg fogja tenni, és senkit nem kívánunk ilyen szempontból egyedül hagyni, és mindenki számíthat a magyar kormányzatra, aki devizában eladósodott. És valóban, a többi teendőt pedig még át kell tekinteni, hogy mi következik a bírósági döntés után.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem