SZATMÁRY KRISTÓF

Teljes szövegű keresés

SZATMÁRY KRISTÓF
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Én inkább arra kérném képviselőtársamat, hogy próbálják támogatni a kormány intézkedéseit és harcát, ha lehet így mondani, a devizahitelezés okozta károk fölszámolásában. Azért hadd emlékeztessem képviselőtársamat: egyébként 2010 nyarán az Országgyűlés egyik első döntése volt az, hogy megtiltotta az ingatlanjelzáloghoz kötött devizahitelezést. Tehát amit ön mond, hogy ennek teret engedett volna a kormányzat, ebben a formában nem igaz, még a legjobb szándék szerint sem.
És egyébként nem véletlen, és ebben kérném majd a támogatását is esetlegesen, ha komolyan gondolja, amit mond, ön is tudja, hogy pontosan ezen döntés miatt kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Unió Magyarországgal szemben, amelynek nézünk elébe, és meg fogjuk védeni a magyar álláspontot. De kérném szépen, hogy azokat az eredményeket, amelyeket a kormány ez irányban tett, azt azért ismerjék el, és támogassák például az Unióval szembeni vitánkat, hogy ne kelljen visszalépni ezekből az intézkedésekből.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem