DEMETER ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DEMETER ZOLTÁN
DEMETER ZOLTÁN, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ezúton tájékoztatom az Országgyűlést, hogy az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2013. június 26-ai ülésnapján elfogadott egyes törvényeknek az alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló törvénnyel kapcsolatos T/10593/28. számon benyújtott köztársasági elnöki átiratot megtárgyalta, és azt egyhangúlag elfogadta.
Tájékoztatom továbbá a tisztelt Házat, hogy a kormány által T/10593/30. számon benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslatot, amely a köztársasági elnök úr által kifogásolt részt reparálja, szintén egyhangúlag támogatta a bizottság.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem