ELNÖK (Jakab István)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Jakab István)
ELNÖK (Jakab István): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló, az Országgyűlés 2013. június 26-ai ülésnapján elfogadott, de ki nem hirdetett törvényhez benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslatok határozathozatala és a zárószavazás. A köztársasági elnök úr átirata T/10593/28. számon a honlapon elérhető. A T/10593/27. számú ki nem hirdetett törvényhez módosító javaslatok érkeztek, amelyeket a bizottságok megtárgyaltak, és róluk ajánlást készítettek. Ezt T/10593/31. számon kapták kézhez.
Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 1. és 3. pontjait az előterjesztő nyújtotta be. A bizottságok támogatják, de az eltérő többséget igénylő határozathozatalra figyelemmel ezekről külön kell majd döntenünk. Előtte azonban az ajánlás 2. pontjában szereplő indítványról szavazunk. Annak érdekében, hogy erről az indítványról először lehessen dönteni, az MSZP kérte a támogatott javaslatokról történő külön szavazást.
Az ajánlás 2. pontjában Lamperth Mónika és Lendvai Ildikó a ki nem hirdetett törvény 9. § (1) bekezdésének, valamint a (2) bekezdése a) pontjának elhagyását kezdeményezik, amelyek a Médiatanács elnökhelyettesének rendeletalkotási jogot biztosítanak. A bizottságok nem támogatják. Az indítvány elfogadásához minősített többség szükséges. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 55 igen szavazattal, 250 plusz 1 nem szavazattal, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
(10.10)
Az ajánlás 1. pontjában az előterjesztő a 9. § módosításával, a rendeletalkotási hatáskör elhagyása mellett, az elnök kinevezéséhez szükséges feltételrendszer megváltoztatását kezdeményezi. A javaslat összefügg a 3. ponttal, de ezekről - ahogy azt korábban jeleztem - külön döntünk. Az 1. pont elfogadásához minősített többség szükséges.
Kérdezem önöket, elfogadják-e az 1. pontban szereplő javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 254 plusz 1 igen szavazattal, 54 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elfogadta.
Az ajánlás 3. pontjában szereplő javaslatról határozunk az egyszerű többség szabályai szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 276 plusz 1 igen szavazattal, 32 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. A ki nem hirdetett törvény imént módosított 27. §-a tartalmazza a sarkalatos, valamint a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadandó házszabályi rendelkezések körét, amelyek elfogadásához tehát minősített többség szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/10593/27. számú törvény imént módosított, minősített többséget igénylő részét.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 254 plusz 1 igen szavazattal, 31 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett a minősített többséget igénylő részt elfogadta.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/10593/27. számú törvény imént módosított, egyszerű többséget igénylő részeit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 254 plusz 1 igen szavazattal, 31 nem ellenében, 22 tartózkodás mellett az egyszerű többséget igénylő részeket elfogadta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem