VARGA ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

VARGA ZOLTÁN
VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Ebből egy értelmes szakmai vita is kibontakozhatott volna, hogyha önök ezt nem ilyen rapid módon, ilyen eljárásrendben és ilyen körülmények között teszik, ahogy Bárándy képviselőtársam és én is mondtam. Még egyszer szeretném mondani, kedves Kovács képviselő úr, megyei közigazgatási hivatalvezető, hogy a régi terminus technicust mondjam, mert nem jutott eszembe az új, most kormánymegbízott úr, az a helyzet, hogy pontosan erről van szó, hogy az ilyen típusú eljárásrendek gyújtják azt a gyanút, hogy önök bizony személyre szabottan készítenek elő törvényjavaslatot. Mert ha arról lett volna szó, amit Bóka képviselő úr mond, akkor lehetett volna azt mondani, hogy nézzük meg, hogy Magyarországon a több ezer hivatalnál hány ilyen álláshely van, ami nincs betöltve, 6-7-8-9-10. Mi ennek az oka? És hogyha ez az oka, akkor ezt be lehet nyújtani egy normál törvényjavaslati metodikában, és akár ezt egyhangúlag el lehetett volna fogadni. De önök nem ezt választották, hanem három nap alatt gyakorlatilag le akarták nyomni a képviselőház torkán, és le is fogják nyilvánvalóan, mert holnap erről már részletes vita lesz, és utána szavazni fogunk. Tehát ezek az eljárásrendek mondatják azt velünk, és sajnos az a rossz tapasztalat, hogy ne higgyük el, hogy a kormány mindig jót cselekszik.
Én vártam volna, hogy államtitkár asszony vagy a délutáni vitában a helyettes államtitkár úr is egy picit szakmailag, mondjuk, a Magyary-programhoz illeszkedően próbálja ezt a törvényjavaslatot megvédeni. Most sem tették, nyilván oka van. Sajnálom, Bóka képviselő úr, amúgy szakmailag lehet, hogy mi egyetértünk, de így ez a törvényjavaslat nem támogatható.
Köszönöm szépen. (Dr. Bárándy Gergely tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem